MK: „Ütögették a combjukat, hogy lépjünk már pályára a Fradi ellen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.27. 19:32
Hetek óta másról sem beszéltek a Tököl megyei I-es csapatának öltözőjében, mint a Ferencváros elleni Magyar Kupa-mérkőzésről. Nemcsak a játékosoknak, de a vezetőedzőnek is életre szóló élmény volt a rekordbajnok elleni találkozó.

„A játékosok nagyon izgatottak voltak, remegett a lábuk, ütögették a combjukat, hogy menjünk már, csináljuk, játsszunk a Fradi ellen. Azzal próbáltam őket nyugtatni, hogy gyerekek, úgyis el fog jönni a mérkőzés, úgyis le lesz játszva. Ennek szellemében persze, izgultak, de jól is tették, mert így még jobban esett nekik, hogy pályára léphettek a Ferencváros ellen, ráadásul, kétezer ember előtt” – avatta be az NSO Tv-t Mészáros Attila abba, hogy milyen hangulat uralkodott az öltözőben a találkozó előtt. Emellett a Tököl vezetőedzője természetesen bővebben is értékelte a csapata teljesítményét.

Videónkban megszólal még Szabó Zsombor,akitől már a mérkőzés előtt elkérték a mezét egy molinó segítségével,illetve Nagy-Jáger Dávid is beszél arról, mekkora élményt jelentett számukra a zöld-fehérek ellen játszani.

MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ

VSK Tököl (megyei I.)–Ferencvárosi TC 0–7 (0–6)
Tököl, 2000
néző. Vezette: Nazsa Tamás (Horváth Zoltán, Medovarszki János)
Tököl: Szabó Zs. (Koman, 52.) – Pap B., Árkocsevics, Bödő, Kulcsár O. – Csajági (Pray, 52.), Barizs, Bányai, Galambos (Sipos, 81.) – Kulcsár R. (Marlyin, 81.), Nagy-Jáger (Fazekas Á., 69.). Vezetőedző: Mészáros Attila
Ferencváros: Bogdán – Besic (Csontos, a szünetben), S. Mmaee, Kovacevic (Szánthó, a szünetben), Cabraja – Somália, Loncar – Zubkov (Gavrics, a szünetben), Zachariassen, Marin (Vécsei, 62.) – Uzuni (Mak, 62.). Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző:
Zubkov (0–1) a 12., Uzuni (0–2 – 11-esből) a 15., Uzuni (0–3 – 11-esből) a 19., Zachariassen (0–4) a 26., Zubkov (0–5) a 42., Zachariassen (0–6) a 45., Mak (0–7) a 83. percben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik