Kisvárda: már nem Bódog Tamás a vezetőedző – hivatalos

2020.06.29. 17:29
null
A szakember február elején vette át a gárdát, irányításával az együttes a nyolcadik helyen zárt (Fotó: Dömötör Csaba)
Véget ért Bódog Tamás és a Kisvárda együttműködése – jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő klub a hivatalos honlapján.

 

Bódog Tamás február elején vette át a gárdát, irányításával az együttes a nyolcadik helyen zárta a 2019–2020-as kiírást.

Honvéd: Bódog és Márton is jelölt a padra

„Mindkét fél kölcsönösen elégedett volt a közösen töltött időszakkal – mondta a klubhonlapnak Révész Attila sportigazgató. – Ahogy a játékosok, úgy az edzők is kapnak máshonnan ajánlatokat egy-egy sikeresebb időszak alatt, ez most sem történt másként, Tamáshoz több ajánlat is befutott. Ő jelezte, hogy nagyon szívesen maradna a klubunknál, de a gondolat természetesen ott motoszkált a fejében, és én is úgy voltam vele, ha jobb lehetőségei vannak, nagyobb célokért küzdhet, akkor nem gördíthetünk akadályt eléje. Azzal búcsúztam el tőle, hogy bármikor nagyon szívesen visszavárjuk, az ajtó nyitva marad előtte.”

A távozó tréner köszönetet mondott a klubnak az elmúlt időszakért, elmondása szerint minden percét élvezte a kisvárdai munkának.

„A kitűzött célt, a bennmaradást közösen értük el, a játékosokkal, a nagyszerű edzői stábbal és a klub alkalmazottjaival együtt, akik mind-mind remek emberek. A klubnál elindult folyamat jó irányba tartott a mostani időszakban is, jó érzés volt ennek a részesévé válni. Fontos elmondanom, hogy nagyszerű csapattal dolgozhattam együtt, tudom, néha nem voltam egyszerű a számukra, de az tény, amit kértem a játékosoktól, azt szó nélkül, lelkesen és jó motiváltsággal teljesítették” – idézi a klubhonlap Bódog Tamást.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 23 7 3 58–24 +34 76
2. Mol Fehérvár FC 33 18 9 6 56–29 +27 63
3. Puskás Akadémia FC 33 14 12 7 52–41 +11 54
4. Mezőkövesd Zsóry FC 33 14 8 11 42–31 +11 50
5. Budapest Honvéd 33 12 8 13 36–44 –8 44
6. Újpest FC 33 12 7 14 45–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC 33 11 10 12 51–44 +7 43
8. Kisvárda 33 12 6 15 42–43 –1 42
9. Diósgyőri VTK 33 12 5 16 40–52 –12 41
10. Paksi FC 33 11 8 14 46–53 –7 41
11. Debreceni VSC 33 11 6 16 48–57 –9 39
12. Kaposvári Rákóczi FC 33 4 2 27 27–80 –53 14
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
13 órája

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Az ETO, a Nyíregyháza és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 11:28

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47