DPASE: Milinte és Szalai távozik, de a fiatalokat oktathatják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 08:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE hivatalos honlapján adta hírül, hogy a klub két játékostól elköszönt.

A dpase.hu beszámolója szerint Milinte Árpád, valamint Szalai Tamás sem játszik többet az újvárosiak mezében, ám mindkét futballistára számítanak a jövőben.Milinte Árpád, valamint Szalai Tamás sem játszik többet az újvárosiak mezében, ám mindkét futballistára számítanak a jövőben.

„Milinte Árpád és Szalai Tamás továbbra is a Dunaújváros PASE alkalmazásában marad, hiszen mindkettejükre utánpótlásedzőként számít a klub” – olvasható a DPASE honlapján.

Szalai és Milinte is az NB II-ben szereplő Csákvárnál folytatja pályafutását, előbbi végleg átigazolt, utóbbi a szezon végéig kölcsönben szerepel a másodosztályú együttesnél.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL

Érkezők: Vaskó Tamás (szabadon igazolható, legutóbb PAFC)
Kölcsönbe érkezők: Papp Máté (Videoton, legutóbb PAFC, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Álvaro Brachi (spanyol – Videoton)
Távozók: Rowen Muscat (máltai, szabadon igazolható), Szalai Tamás (Csákvár)
Kölcsönbe távozók:Milinte Árpád (Csákvár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zsótér Donát
(Videoton, onnan PAFC kölcsönbe)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik