Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból
Rendezés:
harley19032025. 05. 25. 15:49
Gusztustalan ez a magyarországi politika-centrikus "sport".
dirceu2025. 05. 25. 09:43
mzsmnb00
Butaságokat beszélsz. A Vidiből 2018 óta folyamatosan vették ki a lóvét, tudatosan gyengítették, hogy ne legyen konkurenciája a NERzet csapatának. A MOL volt a ludas a csapat legatyásításában, amit aztán a MOL kilépése (másik csapathoz vezénylése) után a tulajdonos (aki a 9. leggazdagabb magyar) folytatott. Az utolsó két szezonban minden értékesíthető játékost eladott, a helyükre ingyen igazolható-, kölcsön- vagy ifisták jöttek csak. Pető remekül dolgozott ősszel, amikor kétszer kellett csapatot építenie a folyamatos játékoseladások miatt, de a télen eladták Gradisart és Csongvait, ezután pedig összeomlott a csapat. Nem maradt csatár, nem volt védekező középpályás, az amúgy se acélos védelemből lesérült Serafimov (akit szintén el akartak adni) és Huszti is, nem beszélve a megváltóként visszavárt Kalmárról, akiről pár meccs után kiderült, hogy már alkalmatlan az élsportra.
Ezt a csapatot egyértelműen a politika és a tulajdonosa véreztette ki.
mzsmnb002025. 05. 25. 09:24
Lehet itt Ner-ezni meg összeesküvés elméleteket gyártani, hogy az Orbán, meg a Garancsi, meg a Mészáros, csak felesleges.
Fehérváron sorozatban rossz döntéseket hoztak. Marko Nikolics elküldése, dilettánsok kinevezése (Juhász, Kovács, Huszti, Szabics, stb), a keret kiárusítása. Ezek után nem csoda, hogy egy MOL több fantáziát látott egy feltörekvő, belga tulajdonosától megszabaduló Újpestbe, mint a pofára eséseket halmozó Vidiben.
A MOL távozásával pedig elindult a lavina. De még akkor is volt talán visszaút, mert ideig-óráig Petővel valamelyest még működött a társaság. Aztán elzavarták Petőt is ... pedig az utóbbi 5 meccsből csak egyet kellett volna megnyerni. Hát nem tudom, de szerintem ennek a Tímárnak az "eredménysorát" Pető is hozta volna.
Puki742025. 05. 25. 06:47
Nem is értem, h Domingues akinek játéka eddig szimpatikus volt számomra, hogy csinálhat ilyet. Azt meg végkép nem értem, h miért nem állították ki? Nem volt annyira durva, DE hátulról, abszolut de nem a labdát nézte és utóhatását miért nem nézik egy ilyen szabálytalanságnak ? PLusz utána még ő is ott volt a kasban! GUSZTUSTALAN
petyu-572025. 05. 25. 06:30
Hol van Batistuta, miért nem ünnepel?
bendeguz8882025. 05. 24. 23:35
Hol van a fieszta, rbd ? :-)))
remeteede2025. 05. 24. 23:26
Ezt a semmirevaló csapatot az utóbbi években csak a MOL tartotta életben közpénzből, itt volt az ideje, hogy helyükre kerüljenek!
michelin2025. 05. 24. 22:08
Nem az edzőváltás tett be, azzal csak szegény Petőt alázták. Az Újpestnek köszönhetik, azok végezték ki őket.
val272025. 05. 24. 21:44
Eskü, ennél a dombinál undorítóbb alak a világon nincs... Senkiházi s.z.a.r. büntetőgyáros g.e.c.i., remélem egyszer utoléri őt is a megérdemelt végzet!
kekember232025. 05. 24. 21:40
Tímár Nyíregyházán elvesztette az öltözőt, Fehérváron meg sem nyerte.
Bárhová került volna kiesett volna, ahol lett volna rá matematikai esélye???
Federico972025. 05. 24. 21:16
Szépen kicsinálták a dunántúli csapatokat ,Vidi,Pécs,Hali,Kaposvár,undorító nerb1
htz-22025. 05. 24. 21:10
Totál értelmetlen döntés volt az edzőváltás. De ha már mindenáron váltani akartak, olyat kellett volna hozni, aki mentálian fel tudja rázni a csapatot. De egy olyan edző, akit épp kirúgtak, mert emberemlékezet óta nem tudott nyerni a csapatàval, akiket kieső helyre kormányzott... Na, egy ilyen edző biztos, hogy saját maga is padlón van mentálisan, pont nem alkalmas a mentális felrázásra.
Motley012025. 05. 24. 21:10
Fotel, a csillagokat helyettesíteni kell szivárvánnyal, ha tudod mire gondolok
orcan-fintor2025. 05. 24. 21:03
Várható volt, hogy valamelyik csapat kiesik.
mukika862025. 05. 24. 20:55
Tímár,Szalai és Simek micsoda fogalmatlan brigád! És ezért még pénzt is kapnak! Elzavarni mindenkit! Sok sikert!
nintschpardon2025. 05. 24. 20:50
Sajnálom Tímár Krisziánt!
Komolyan!
roxy4ever2025. 05. 24. 20:43
A finoman csípkelődő győriek is majd kiesnek vmikor, puszi!
bdcqke2025. 05. 24. 20:31
Jó szórakozást a kettes majd esetleg a hármas osztályban... pont az ilyen kiesés az, ahol szét szoktak esni a csapatok. Bár nem hazudok: inkább maradtatok volna az elsőben, hogy újra elverhessünk titeket, de a sors mást akart. Nem mondom, hogy sok sikert, szóval csak puszi Győrből!
cockneyrejects2025. 05. 24. 20:22
Sajnálom, hogy a Vidi esett ki.
Felejthetetlen élmény volt a 84-85-ös UEFA kupa menetelésük.
Persze a saját kezükben volt a bentmaradásuk, de a jobb csapat maradt bent.
executive2025. 05. 24. 20:14
Egy évvel ezelőtt:
"Most látszik csak igazán, mennyit jelentett a Mol támogatása a fehérvári focicsapatnál. A magyar olajipari társaság 2010 óta szponzora, 2018 óta pedig névadó szponzora volt a Garancsi István tulajdonában álló csapatnak, tavaly nyáron elején azonban bejelentették, hogy kiszállnak a fehérvári fociból. A Mol távozása után egyébként szinte minden más szponzor is elhagyta a csapatot, köztük a NER legnagyobb cégei, mint például az Ép-kar Zrt., a West Hungária Bau, Mészáros Lőrinc ZÁÉV-je, de a Garancsi ESMA Reklám Zrt.-je és Market Zrt.-je is távozott. Egy darabig kitartott még a szintén Garancsi tulajdonában lévő Mobil Adat Zrt., valamint a testvéréhez köthető Veszprémber Kft., mára azonban ők is távoztak és a csapat honlapja szerint egyetlen egy piaci szponzor sincs a csapat mögött.
A történtek fájó nyomot hagytak a gárda mögött álló Fehérvár FC Kft. tavalyi gazdálkodásán, amire nehéz jobb kifejezést találni, minthogy összeomlott a költségvetés."
Gusztustalan ez a magyarországi politika-centrikus "sport".
mzsmnb00 Butaságokat beszélsz. A Vidiből 2018 óta folyamatosan vették ki a lóvét, tudatosan gyengítették, hogy ne legyen konkurenciája a NERzet csapatának. A MOL volt a ludas a csapat legatyásításában, amit aztán a MOL kilépése (másik csapathoz vezénylése) után a tulajdonos (aki a 9. leggazdagabb magyar) folytatott. Az utolsó két szezonban minden értékesíthető játékost eladott, a helyükre ingyen igazolható-, kölcsön- vagy ifisták jöttek csak. Pető remekül dolgozott ősszel, amikor kétszer kellett csapatot építenie a folyamatos játékoseladások miatt, de a télen eladták Gradisart és Csongvait, ezután pedig összeomlott a csapat. Nem maradt csatár, nem volt védekező középpályás, az amúgy se acélos védelemből lesérült Serafimov (akit szintén el akartak adni) és Huszti is, nem beszélve a megváltóként visszavárt Kalmárról, akiről pár meccs után kiderült, hogy már alkalmatlan az élsportra. Ezt a csapatot egyértelműen a politika és a tulajdonosa véreztette ki.
Lehet itt Ner-ezni meg összeesküvés elméleteket gyártani, hogy az Orbán, meg a Garancsi, meg a Mészáros, csak felesleges. Fehérváron sorozatban rossz döntéseket hoztak. Marko Nikolics elküldése, dilettánsok kinevezése (Juhász, Kovács, Huszti, Szabics, stb), a keret kiárusítása. Ezek után nem csoda, hogy egy MOL több fantáziát látott egy feltörekvő, belga tulajdonosától megszabaduló Újpestbe, mint a pofára eséseket halmozó Vidiben. A MOL távozásával pedig elindult a lavina. De még akkor is volt talán visszaút, mert ideig-óráig Petővel valamelyest még működött a társaság. Aztán elzavarták Petőt is ... pedig az utóbbi 5 meccsből csak egyet kellett volna megnyerni. Hát nem tudom, de szerintem ennek a Tímárnak az "eredménysorát" Pető is hozta volna.
Nem is értem, h Domingues akinek játéka eddig szimpatikus volt számomra, hogy csinálhat ilyet. Azt meg végkép nem értem, h miért nem állították ki? Nem volt annyira durva, DE hátulról, abszolut de nem a labdát nézte és utóhatását miért nem nézik egy ilyen szabálytalanságnak ? PLusz utána még ő is ott volt a kasban! GUSZTUSTALAN
Hol van Batistuta, miért nem ünnepel?
Hol van a fieszta, rbd ? :-)))
Ezt a semmirevaló csapatot az utóbbi években csak a MOL tartotta életben közpénzből, itt volt az ideje, hogy helyükre kerüljenek!
Nem az edzőváltás tett be, azzal csak szegény Petőt alázták. Az Újpestnek köszönhetik, azok végezték ki őket.
Eskü, ennél a dombinál undorítóbb alak a világon nincs... Senkiházi s.z.a.r. büntetőgyáros g.e.c.i., remélem egyszer utoléri őt is a megérdemelt végzet!
Tímár Nyíregyházán elvesztette az öltözőt, Fehérváron meg sem nyerte. Bárhová került volna kiesett volna, ahol lett volna rá matematikai esélye???
Szépen kicsinálták a dunántúli csapatokat ,Vidi,Pécs,Hali,Kaposvár,undorító nerb1
Totál értelmetlen döntés volt az edzőváltás. De ha már mindenáron váltani akartak, olyat kellett volna hozni, aki mentálian fel tudja rázni a csapatot. De egy olyan edző, akit épp kirúgtak, mert emberemlékezet óta nem tudott nyerni a csapatàval, akiket kieső helyre kormányzott... Na, egy ilyen edző biztos, hogy saját maga is padlón van mentálisan, pont nem alkalmas a mentális felrázásra.
Fotel, a csillagokat helyettesíteni kell szivárvánnyal, ha tudod mire gondolok
Várható volt, hogy valamelyik csapat kiesik.
Tímár,Szalai és Simek micsoda fogalmatlan brigád! És ezért még pénzt is kapnak! Elzavarni mindenkit! Sok sikert!
Sajnálom Tímár Krisziánt! Komolyan!
A finoman csípkelődő győriek is majd kiesnek vmikor, puszi!
Jó szórakozást a kettes majd esetleg a hármas osztályban... pont az ilyen kiesés az, ahol szét szoktak esni a csapatok. Bár nem hazudok: inkább maradtatok volna az elsőben, hogy újra elverhessünk titeket, de a sors mást akart. Nem mondom, hogy sok sikert, szóval csak puszi Győrből!
Sajnálom, hogy a Vidi esett ki. Felejthetetlen élmény volt a 84-85-ös UEFA kupa menetelésük. Persze a saját kezükben volt a bentmaradásuk, de a jobb csapat maradt bent.
Egy évvel ezelőtt: "Most látszik csak igazán, mennyit jelentett a Mol támogatása a fehérvári focicsapatnál. A magyar olajipari társaság 2010 óta szponzora, 2018 óta pedig névadó szponzora volt a Garancsi István tulajdonában álló csapatnak, tavaly nyáron elején azonban bejelentették, hogy kiszállnak a fehérvári fociból. A Mol távozása után egyébként szinte minden más szponzor is elhagyta a csapatot, köztük a NER legnagyobb cégei, mint például az Ép-kar Zrt., a West Hungária Bau, Mészáros Lőrinc ZÁÉV-je, de a Garancsi ESMA Reklám Zrt.-je és Market Zrt.-je is távozott. Egy darabig kitartott még a szintén Garancsi tulajdonában lévő Mobil Adat Zrt., valamint a testvéréhez köthető Veszprémber Kft., mára azonban ők is távoztak és a csapat honlapja szerint egyetlen egy piaci szponzor sincs a csapat mögött. A történtek fájó nyomot hagytak a gárda mögött álló Fehérvár FC Kft. tavalyi gazdálkodásán, amire nehéz jobb kifejezést találni, minthogy összeomlott a költségvetés."