Dibusz: Nem örülünk az egy pontnak, de...

Sári RolandSári Roland
2024.12.01. 22:14
Dibusz Dénes szerint nagyon kiegyenlített volt a találkozó (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I derbijén az Újpest gól nélküli döntetlent játszott odahaza a Ferencvárossal. A mérkőzés után Dibusz Dénes és Horváth Krisztofer is nem túl elégedetten nyilatkozott.

„Az első félidőben voltak helyzeteink, ha gólt szerzünk, teljesen más lett volna a mérkőzés. Az Újpest nagyon fegyelmezetten, zártan védekezett. A második játékrészben kiegyenlített küzdelem folyt, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. Különösebben nem örülünk az egy pontnak, de a mostani Újpest stabil csapat, és hazai pályán kimondottan kevés gólt kap” – osztotta meg a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes az M4 Sporttal.

Az újpest magyar válogatott játékosa, Horváth Krisztofer ugyan pozitívabban értékelt a döntetlen után, de szintén nem volt teljesen elégedett a végeredménnyel.

„Az első félidőben kevés helyzetünk volt, a másodikban akadtak lehetőségeink, de sajnos egyikből sem lett gól. Szerettünk volna nyerni, de örülünk az iksznek is. Régóta vártam már, hogy pályára léphessek a derbin, de különösebben nem izgultam” – fejtette ki az újpesti középpályás.

Labdarúgó NB I
2024.12.01. 21:30

Ezúttal nem kapott ki az Újpest a Ferencvárostól

Nem tudta megnyerni sorozatban a 18. bajnoki derbit is a Fradi, lelkesen futballoztak a lila-fehérek – de a tűzijáték nem a gyepen, hanem a lelátón volt.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 10 273 néző. Vezette: Berke

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA       
  1. Puskás Akadémia

14

9

2

3

24–14

+10

29

  2. Ferencvárosi TC

13

8

4

1

22–11

+11

28

  3. Diósgyőri VTK

15

7

5

3

20–18

+2

26

  4. Paksi FC

14

7

3

4

28–22

+6

24

  5. MTK Budapest

14

7

2

5

22–16

+6

23

  6. Újpest FC

15

6

5

4

18–12

+6

23

  7. Fehérvár FC

15

5

3

7

20–22

–2

18

  8. Nyíregyháza Spartacus

15

5

3

7

21–26

–5

18

  9. ETO FC Győr

14

3

6

5

17–20

–3

15

10. Zalaegerszegi TE

14

3

4

7

18–22

–4

13

11. Debreceni VSC

14

2

4

8

18–28

–10

10

12. Kecskeméti TE

15

2

3

10

11–28

–17

9

 

Legfrissebb hírek

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
53 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
1 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
3 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
4 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
8 órája

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
9 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
9 órája

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
23 órája