Bemutatta az FTC a Midtjyllandtól érkező védőt – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.08.15. 12:06
Stefan Gartenmann aláírt a Ferencvároshoz (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szerződtette Stefan Gartenmannt a dán FC Midtjyllandtól.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencváros érdeklődik Stefan Gartenmann iránt. Dán források a két csapat BL-párharcát követően arról cikkeztek, hogy a 27 éves védőt az FTC kivásárolja szerződéséből.

Csütörtökön jött a klub hivatalos bejelentése, Gartenmann a zöld-fehérek ötödik nyári érkezője. A dán védő szülővárosában, Roskildében kezdett futballozni, majd 2013-bam igazolt a Heerenveenhez. A hollandok korosztályos csapatait végigjárta, de a felnőttek között nem kapott lehetőséget, így négy évvel később visszatért hazájába. A Sönderjyske színeiben öt év alatt 174 mérkőzésen lépett pályára, 2020-ban Dán Kupát nyert. 2022-ben igazolt az FC Midtjyllandhoz, amelyben azóta mindössze 38 tétmérkőzésen kapott szerepet. A 2023–2024-es idényt a skót élvonalbeli Aberdeenben töltötte kölcsönben.

A 187 centiméter magas játékos a védelem közepén és a jobb oldalán is bevethető.

„Stefant már régebb óta ismerjük, most pedig olyan kedvező lehetőség nyílt, hogy sikerült megszereznünk őt. Egy nagyon megbízható belső védő, aki mindig képes hozni az elvárt szintet. Nagyon jó karakter, nagyon jó mentalitású, profi gondolkodású játékos, aki a csapat struktúrája szempontjából is fontos szerepet tud majd betölteni. Fontos, hogy fenntartsuk a konkurenciaharcot ezen a poszton. Bízunk benne, hogy már rövid távon meg tudja oldani ezt a feladatot” – értékelte az új igazolást Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia), Stefan Gartenmann (dán, FC Midtjylland – Dánia)
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus – Dánia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: 
Távozók: Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Iyinbor Patrick (kecskeméti kölcsön után Vasas FC), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Szpartak Moszkva – Oroszország), Samy Mmaee (belga-marokkói, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, Toronto FC – Kanada, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Halmai Ádám (Soroksár), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Gaziantep – Törökország), Mergl Szabolcs (Soroksár, ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (kecskeméti kölcsön után Soroksár), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Myenty Abena (suriname-i, Szpartak Moszkva – Oroszország), Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Amer Gojak (bosnyák) 

Labdarúgó NB I
2024.08.14. 17:05

A Midtjyllandtól érkezhet a Fradi következő szerzeménye – sajtóhír

A 27 éves belső védő az előző évadott a skót Aberdennél töltötte kölcsönben.

 

Legfrissebb hírek

Nincs szükség második ülésre, lezárult az MLSZ licenceljárása

Labdarúgó NB I
17 órája

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
19 órája

Ez még jól jöhet az ETO-nak: fiatalokra épít a Diósgyőr az idény hajrájában

Labdarúgó NB I
19 órája

A Benficától Budapestig – Vilius Armalas megtalálta helyét az MTK-nál

Labdarúgó NB I
21 órája

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
23 órája

Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00

„A felelősség közös, a klubvezetés nem fogja egyetlen külső tényezőre sem” – közleményt adott ki a DVTK a kiesés után

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 17:49
Ezek is érdekelhetik