NB I: a Diósgyőrnél a középmezőny felső harmada a cél

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.07.25. 12:27
Fotó: dvtk.eu
A középmezőny felső harmada a cél a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatánál Bajúsz Endre sportigazgató szerint.

A sportvezető a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, a játékosállomány magjával időben sikerült szerződést hosszabbítani, a távozók helyére pedig az új igazolások már június közepén csatlakoztak. Azt mondta, az ausztriai edzőtáborban már mindenki teljes erőbedobással tudott készülni.

A sportigazgató leszögezte, van még kiszemelt játékos, így a szeptember harmadikai átigazolási időszak zárultáig biztosan változik még a keret. Úgy fogalmazott, már most is sikerült úgy erősíteni a játékosállományt, hogy azzal reális az esély az előrelépésre.

Vladimir Radenkovics vezetőedző közölte, elégedett a felkészülési időszakban elvégzett munkával. A játékosok motiváltan, profi módon végezték a feladatukat. Szerinte még egy további edzőmérkőzésre szüksége lett volna a csapatnak, ennek ellenére úgy érzi, hogy „egyben van a DVTK” mind a pályán, mind az öltözőben.

A Diósgyőr vasárnap a legutóbb ezüstérmes és kupagyőztes Paks ellen kezdi a bajnokságot hazai pályán, Radenkovics a tavaszihoz hasonló mérkőzést vár. Azt mondta, pontokat akarnak szerezni annak ellenére, hogy a paksiak „már ritmusban vannak” a nemzetközi kupaszereplésük kapcsán.

Holdampf Gergő a sajtótájékoztatón azt mondta, kemény felkészülési időszakon vannak túl és készen állnak a bajnoki rajtra. A csapatkapitány megerősítette a vezetőedző által közölteket, egységet alkotnak, de ahhoz, hogy valóban jól összekovácsolódjon a csapat, szerinte a jó eredményekre is szükség van.

A DVTK az NB I előző idényében hetedikként zárt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Herbák Máté (SV Bergfried – Németország), Mohammed Rarszalla (marokkói, FC Kosice – Kassa, Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Sinisa Sanicanin (bosnyák-szerb, Partizan Beograd – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők: Uros Drezsgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (szerb-montenegrói, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, legutóbb kölcsönben Topolyai SC – Szerbia), Varga Zétény (FTC)
Legutóbb kölcsönben: Benkő Péter (szlovák-magyar, Salgótarján BTC), Jeremie Obounet Moussango (gaboni, FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Bánhegyi Bogdán (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Ondrej Baco (cseh, Ironi Tiberiasz – Izrael, szabadon igazolhatóként), Csirmaz István (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kispál Tamás (egri kölcsön után Bicske, szabadon igazolhatóként), Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, szabadon igazolható), Godfrey Bitok Stephen (nigériai, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Borisz (siófoki kölcsön után Tiszaújváros  – szabadon igazolhatóként), Viczián Ádám (tiszakécskei kölcsön után Békéscsaba, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia)
Kölcsönből visszatér klubjához: Szabó Levente (Fehérvár FC, onnan Eintracht Braunschweig – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10