NB I: a Ligue 1-ből igazolt középpályást a Ferencváros – hivatalos

CS. M.CS. M.
2024.01.04. 21:01
null
Habib Maiga, az FTC első téli igazolása (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/fradi.hu" target="_blank">Ferencváros/Facebook</a>)
Sajtóhírként már megírtuk, de most hivatalossá vált: a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros szerződtette a Bölöni László által edzett, Ligue 1-ben szereplő Metz középpályását, Habib Maigát.&nbsp;

„Köszöntünk a Fradiban, Habib!” – írta Facebook-oldalán csütörtök este a Ferencváros. A szerződés hosszára nem tért ki az első téli igazolását bejelentő magyar bajnok.

Habib Maiga hazájából, az SC Gagnoából 2015-ben érkezett Európába, s lett a patinás francia klub, a Saint-Étienne játékosa, majd 2018 februárjában az orosz Arszenal Tulához került kölcsönbe. Innen fél évvel később visszatért az ASSE-hoz, hogy aztán ismét kölcsönadják, ezúttal már a Metznek, amelyhez első idénye után végleg átigazolt.

A védekező és középső középpályásként is bevethető 13-szoros elefántcsontparti válogatott labdarúgó a Metzben 140 mérkőzésen hét gólig és hat gólpasszig jutott, a mostani idényben viszont hét mérkőzésen mindössze 142 percnyi lehetőség jutott neki a Ligue 1-ben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia)? Stjepan Loncar(bosnyák, Asztana – Kazahsztán)?
Kiszemeltek:Arbër Hoxha (koszovói-albán, Slaven Belupo – Horvátország), Júlio Romao (brazil, Qarabag – Azerbajdzsán),
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Samy Mmaee
(belga-marokkói, Panathinaikosz – Görögország)

Legfrissebb hírek

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
10 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
16 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
17 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
19 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
22 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2026.10.15. 23:22