NB I: Szurkolunk a magyar válogatottnak – Hornyák Zsolt

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2023.11.12. 09:03
null
Hornyák Zsolt (jobbra) izgatottan várja a válogatott szünetet (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I szombati játéknapján a Puskás Akadémia idegenben 2–1-re legyőzte a Újpestet. A meccs után a két szakvezető értékelte a látottakat.

 

Nebojsa VIGNJEVICS, az Újpest FC vezetőedzője:

– Miként élte meg a mérkőzést? Sorozatban ez a harmadik vereség…
– Rossz felfogásban futballoztunk, nem láttam a mindenáron való győzni akarást. Az első gólunkat jó ütemben szereztük, de ezután szinte semmi sem stimmelt: nem fejeztük be a támadásokat, nem lőttünk kapura, nem adtak bele mindent a játékosok. A kritika nem vonatkozik mindenkire, de ez a teljesítmény lila-fehér szerelésben nem elég hazai pályán. Nem a fizikai állapot döntött.

– Hornyák Zsolt azt mondta, épp az döntött.
– Egyszerűen csak gyorsabb és erősebb futballistákat állíthatott be a kispadról.

– Simon Krisztián első alkalommal kezdett a bajnoki idényben. Miért éppen most?
– Több szárnyvédőnk is hiányzott: Tamás Krisztián még mindig sérült, Lirim R. Kastrati a válogatottban szerepel, így Simon Krisztiánnak kellett kezdenie – szerencsére jól futballozott.

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Gyaníthatóan elégedett.
– Nebojsa Vignjevics keze alatt az Újpest gyors futballt játszik, amihez persze kell Csoboth Kevin vagy Kiss Tamás futballja is, így még nehezebb feladat előtt álltunk. Úgy érzem, az utolsó húsz perc döntött, erővel jobban bírtuk, lefutottuk ellenfelünket. Az októberi válogatott szünetben kőkemény munkát végeztünk, aminek most látom az eredményét. Olykor három nap alatt hatszor is edzettünk.

– Hat bajnoki óta veretlenek, és a harmadik helyen állnak. Milyennek látja ezt a teljesítményt?
– Egyértelműen pozitív a kép, úgyhogy örülök a jó szereplésnek.

– Mi lesz a legfőbb feladat a válogatott szünetben?
– Tovább dolgozunk az erőnlét fejlesztésén, a csapatépítésen, és szurkolunk a magyar válogatottnak, hogy kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra.

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
ÚjpestFC–Puskás Akadémia FC 1–2 (1–1)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,4187néző.Vezette:Vad II
Gólszerző:
Ambrose (14.), ill. Favorov (19., 90.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 34–14 +20 25
2. Paksi FC 12 7 4 1 23–13 +10 25
3. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
4. Diósgyőri VTK 13 6 2 5 20–17 +3 20
5. Újpest FC 13 6 2 5 22–24 –2 20
6. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
7. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
8. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
9. Kecskeméti TE 12 5 1 6 18–19 –1 16
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 12 3 1 8 13–22 –9 10
12. Kisvárda 12 2 1 9 10–22 –12 7

 

Legfrissebb hírek

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
23 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:57

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:14

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:43

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 20:22

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:23