Női futball: az FTC-től távozó válogatott csatár Győrbe igazolt

M. D.M. D.
2022.07.07. 14:53
null
Siklér Kinga sikeres szeretne lenni Győrben (Fotó: eto.hu)
A Ferencvárostól távozó Siklér Kinga a Magyar Kupa-győztes ETO FC Győrben folytatja a pályafutását – számolt be a hírről a Rába-parti futballklub a hivatalos honlapján.

 

A 26 éves magyar válogatott támadó az elmúlt két idényben 35 NB I-es mérkőzésen összesen 11 gólt szerzett a fővárosi zöld-fehéreknél.

„Miután a Ferencvárosnál lejárt a szerződésem, nem titok, hogy több csapat is megkeresett Magyarországról – idézi a győriek hivatalos honlapja a korábban Szombathelyen futballozó Siklér Kingát. Az ajánlatok közül az ETO-é volt az, amelyik megfelelt mindenben, amire szükségem van. Amellett, hogy a családom is közelebb van hozzám, nagyon jók a körülmények, minden adott, hogy egyénileg is fejlődni tudjak.”

Az ETO női csapatával kapcsolatos hír még a közelmúltból, hogy a klub szerződtette az FTC-től az U17-es válogatott csapatkapitányát, Kern Fannit, valamint az Astra HFC 19 éves kapusát, a szintén korosztályos válogatott Török Noémit is, míg Fél Alexandratíz másik játékostársával együtt – távozik a csapattól, mert nem tudja összeegyeztetni a munkáját az élsporttal.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
6 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30

Rangadót nyert Felcsúton az FTC, az élen végzett a női NB I alapszakaszában

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 21:00
Ezek is érdekelhetik