NB I: Spinazzola után a DVSC védőjét is megműtötte az orvos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 11:37
null
Pávkovics Bencét megműtötték (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Megoperálták Pávkovics Bencét, az NB I-re készülő Debreceni VSC 24 esztendős labdarúgóját – adta hírül a hajdúsági klub a hivatalos honlapján. A Loki azt is bejelentette, hogy Haris Attila távozik az együttestől.

A Debrecen védője részleges Achilles-ín-szakadással bajlódott, ezért műtétre volt szükség.

„Játékosunkat dr. Lasse Lempainen operálta a Finnországban található Turkuban, a műtét során szerencsére minden rendben zajlott. A finn sztárorvos többek között David Beckhamet, Marco van Bastent, Pep Guardiolát, Paul Pogbát és nemrég Leonardo Spinazzolát is műtötte”
– olvasható a dvsc.hu-n.

A DVSC többek között azt is bejelentette, hogy távozik a klubtól Haris Attila. Az FTC-ben nevelkedő, a Loki előtt a Balmazújvárosban futballozó középpályás a legutóbbi idényben 17 NB II-es meccsen lépett pályára. Haris 2018 nyara óta volt a Debrecen játékosa.

A klub közleménye szerint a februárban a Besiktastól kölcsönvett Kalafat Álmos a következő idényben a Loki NB III-as csapatát erősíti majd, a kapus Kovács Péter pedig Szolnokra igazol kölcsönbe. Profi szerződést írt alá Kovács Gergő, Lipcsei Péter, Gellén Balázs, Tordai Balázs, Balla Mátyás, Mező Péter és Kozma Bence.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11
Ezek is érdekelhetik