DVTK: megállapodtak a klubok, Romániából jöhet gólvágó – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.12.29. 13:03
Romániai sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK Fülöp Istvánnal, az FC Botosani gólvágójával erősítené meg keretét.

A Nemzeti Sport Online néhány napja úgy értesült, hogy a 26 esztendős erdélyi magyar futballistát a Videoton nézte meg élőben, amit Fülöp István meg is erősített, konkrét lépések azonban nem történtek a szerződtetése ügyében.a 26 esztendős erdélyi magyar futballistát a Videoton nézte meg élőben, amit Fülöp István meg is erősített, konkrét lépések azonban nem történtek a szerződtetése ügyében.

A romániai sajtó most arról számolt be, a támadót azóta a Diósgyőr is megkereste, s mint az érintett elmondta, a piros-fehér klub konkrét ajánlatot tett neki, sőt a két egyesület már megegyezett!

„Ez jó szerződésajánlat – idézi a Monitorul de Botosani a futballistát. – Nem azt mondom, hogy nagyszerű, de mindenképp jó. Három évről van szó, havi 8000-10 000 euró körüli összeget keresnék, plusz a teljesítmény utáni bónuszok. Tíz gól után például további tízezer euró járna. Úgy tudom, a klubok már mindenben megállapodtak, a váltáshoz csak az én beleegyezésem szükséges.”

A portál úgy tudja, a Diósgyőr 80 ezer euróért szerezheti meg Fülöpöt.

Fülöp a Botosani legeredményesebb játékosaként 12 bajnokin hét gólt szerzett az ősszel a román élvonalban, egy ideig vezette is a Liga I góllövőlistáját – az eredeti posztját tekintve bal oldali középpályás pályafutása egyik legjobb idényét produkálja.

A Sáromberkéről, Maros megyéből származó labdarúgó még szeptemberben nyilatkozott a válogatottság kapcsán a Nemzeti Sportnak, azt mondta, szívesen lenne magyar válogatott is, az állampolgárságra vár, de ha a román nemzeti csapatból előbb hívják, akkor román válogatott lesz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bognár István (Ferencváros), Elek Ákos

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik