Egyszerre dörömböl a magyar és a román válogatott kapuján

Vágólapra másolva!
2016.09.26. 09:26
null
Fülöp István (Fotó: Botosani Online)
Erdélyi magyar futballista legutóbb 1992-ben lett gólkirály a román bajnokságban – a Szatmárnémetiről származó, magyar-sváb Gerstenmájer Gábor (Dinamo Bucuresti) sikerét most Fülöp István másolhatja le. A Sáromberkéről, Maros megyéből származó 26 éves Botosani-középpályás hét góljával holtversenyben első a listán, és már meg sem állna a válogatottságig. Csak az nem tiszta, a magyarig-e vagy a románig. A Nemzeti Sport interjúja.

 

– Ha meghívást kapna a magyar válogatottba, igent mondana?
– Természetesen. Nem is gondolkodnék rajta.

– Most akkor a magyar vagy a román csapat a cél? Itt is, ott is jelentős visszhangot kapott a román válogatott kerethirdetéséhez fűzött megjegyzése: „Ha nem kellek, hát nem kellek. Talán legközelebb, csak nehogy túl késő legyen, mert rövid időn belül megkapom a magyar állampolgárságot. A magyarok nagyon figyelnek engem.”
– Amelyikbe először hívnak, abba megyek. Megbeszéltem a családommal, arra jutottunk, ez így helyes.

A TESTVÉRE IS A BOTOSANI JÁTÉKOSA
Fülöp Istvánt 2012-ben – a Nyíregyháza és a Videoton érdeklődését háttérbe szorítva – szerződtette a Botosani. Az akkor másodosztályú moldovai klub a következő idényben feljutott az élvonalba, azóta Fülöp 84 bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerzett. A kenyerét egy sáromberki cég könyvelőjeként kereső édesapa és egy marosvásárhelyi élelmiszerbolt eladójaként dolgozó édesanya nagy büszkeségére nyár óta a kisebbik fiú, a 19 éves Fülöp Lóránt-Levente is a Botosani játékosa, bátyja csapattársaként az aktuális idényben öt bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett.

– Tehát ha úgy hozza az élet, érzelemmentesen, szakmai alapon dönt.
– Valahogy úgy. Jól végiggondoltam, nincs mit mérlegelni. De azért a magyar válogatottságra nagyobb az esély.

– Ezt miből szűrte le?
– Én ezt így gondolom.

– Idézett nyilatkozata így folytatódik: „Úgy tartottam, jó, ha magyar állampolgár is leszek, sohasem tudni, mit hoz a jövő. Figyelmeztettek, ne legyen meglepetés, ha az állampolgársággal együtt a behívót is megkapom.” Ezek szerint még nincs meg a magyar állampolgársága?
– Megvan már, csak az esküt kell hozzá letennem. Be kell menjek Csíkszeredára, ott van erre mód.

– Mondatainak hangvétele azt sugallja, rossz néven vette, hogy Christoph Daum szövetségi kapitány nem válogatta be az Örményország és Kazahsztán ellen készülő román keretbe.
– Számítottam a meghívójára. Úgy éreztem, megérdemeltem volna, hogy legalább a bő keretben bizalmat adjon.

– Kapott bármiféle jelzést a német edzőtől?
– Nem, de neki nem is kell megindokolnia, kit miért választ vagy nem választ ki.

– Maradjunk a rideg, józan megfontolásnál. Milyen előnnyel jár, ha a magyar válogatottba hívják?
– Ismerem a nyelvet, számít a kötődés. Bukarestben nem szeretnének egy magyar nevű játékost.

– Volt ez ügyben rossz tapasztalata? Előfordult, hogy magyarként hátrányt szenvedett a román futballban?
– Nem. Jól érzem magam, befogadtak a társak a Botosaninál is.

– Milyen érvek szólnak a román válogatott mellett?
– Romániában lakom, és szerintem itt iramosabb a foci.

– Egyaránt fenntartások nélkül venné fel a magyar és a román mezt?
– Nem lenne probléma.

– Nézte az Európa-bajnokságon a magyar válogatott mérkőzéseit?
– Néztem.

– Milyen érzésekkel?
– Meglepett a csapat remek szereplése, nem számítottam arra, hogy ilyen jól teljesít.

– És a román?
– Azt is néztem, persze. Két pontot jósoltam neki, egyet szerzett.

– Mire alapozta a kijelentését, hogy figyelik Magyarországról?
– Beszéltem egy-két játékosügynökkel, ők mondták. Nem tudom, hogy igaz-e.

– Tehát nincs pontos értesülése erről…
– Nincs.

– Arról hallott-e, hogy az MLSZ egy ideje kiemelt figyelmet szentel a határon túli magyar játékosoknak?
– Nem tudtam, de örülök neki.

– Hogy képzeli, a magyar válogatottat milyen szerepkörben, kinek a helyén tudná segíteni?
– Erről korai beszélni. A pályán kell bizonyítanom.

– Tegyük fel, arra kéri önt Bernd Storck, hogy jellemezze magát. Hogyan mutatkozna be?
– Bal oldali középpályásként játszottam a legtöbbet, de az utóbbi időben gyakran a csatár mögött kaptam helyet, sőt néha jobbszélsőként is.

– Nem haragudtak meg önre Romániában, amiért nyitott a magyar válogatott felé? A román futballközvélemény azért ki van élezve az efféle megnyilvánulásokra.
– Igen, ki van élezve. Ha megharagudtak rám, hidegen hagy. Én csak elmondtam a véleményem.

– Eddig egyik válogatottba sem hívták. Mit lép, ha egyszerre érkezik levél innen is, onnan is?
– Leülök, és megbeszélem a családommal, mit csináljak.

A SZÖVETSÉG FIGYELMÉNEK FELTÉTELE: A MAGYAR PAPÍR
Érdeklődtünk a Magyar Labdarúgó-szövetségnél (MLSZ), hogy képbe került-e a magyar válogatottnál Fülöp István. Dinnyés Márton kommunikációs osztályvezető elmondása szerint szakmai igazgatóként Bernd Storck rendszeresen nyomon követi a határon túli, magyar állampolgárságú játékosok teljesítményét, ám egy-egy személyről nem ad konkrét tájékoztatást. A szövetség figyelmének feltétele, hogy az illető megszerezze magyar papírját, mivel – a német szövetségi kapitány megfogalmazása szerint – a honosítás elsősorban a szív ügye, és csak utána kerülnek elő a szakmai szempontok. Az MLSZ korábbi elnökségi határozata értelmében indokolt esetben fel kell gyorsítani az eljárást. Mivel Fülöp István már maga kezdeményezte a folyamatot, rá nem vonatkozik a kitétel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik