NB I: CR első edzője érkezhet DVSC-hez – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.03. 21:22
Leonel Pontes személyében portugál edző veheti át a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC irányítását – értesült a csakfoci.hu.

A haon.hu is megerősíti, hogy a 44 éves szakember lehet a távozó Kondás Elemér utóda. Pontes az elmúlt napokban Debrecenben járt, és megtekintette a Gyirmót elleni bajnokit is. A felek között már megszületett a szóbeli megállapodás, és a Napló értesülése szerint Pontes két szakembert hoz majd magával Debrecenbe. haon.hu is megerősíti, hogy a 44 éves szakember lehet a távozó Kondás Elemér utóda. Pontes az elmúlt napokban Debrecenben járt, és megtekintette a Gyirmót elleni bajnokit is. A felek között már megszületett a szóbeli megállapodás, és a Napló értesülése szerint Pontes két szakembert hoz majd magával Debrecenbe.

Pontes korábban dolgozott a portugál Sporting akadémiáján, ahol Cristiano Ronaldo első edzője volt. Ezt követően a felnőtteknél Paolo Bento segítője volt, akit a válogatotthoz is követett. Az elmúlt szezonban az egyiptomi al-Ittihadnál vállalt munkát.

A Gyirmót ellen az átmenetileg felkért Herczeg András irányította a Lokit.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
11 órája

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

DVSC: a klub hivatalosan is bejelentette a tulajdonosváltást

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 11:58

A futballpályán és a klubházban is mozgalmas volt a Loki ősze

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 10:46

DVSC: ajánlat érkezett a magyar támadóra; két csatár is távozik

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 11:46

DVSC: megvan az új igazgatóság – angol és magyar tagok, Zaengel távozik

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 08:18

NB I: Bárány Donát a télen klubot válthat

Labdarúgó NB I
2026.01.03. 17:13
Ezek is érdekelhetik