Paks: „Inkább egy kisebb stadion, de az legyen tele”

2014.10.30. 16:29
Bartha László, a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Paks futballistája a Ferencváros elleni hétvégi bajnoki előtt többek között az új Üllői úti stadionról is szót ejtett.

„Kifejezetten jó csapatnak tartom a Fradit, de nem verhetetlennek. A maximumnál is többet kell majd kihozni magunkból a győzelemhez. Először fogunk az új stadionban játszani. Van bennem természetes kíváncsiság, ám egyébként semmi különösebb pluszt nem ad. Azt vallom, hogy inkább játsszunk egy kisebb stadionban, de az legyen tele, mint egy gyönyörű újban, ahol nincs telt ház. A jó hangulat egy teli stadionban számomra nagyobb motivációt jelent" – mondta az egykor a Ferencvárosban nevelkedő Bartha a paksifc.hu-nak.Bartha a paksifc.hu-nak.

„Ha azt a játékot fogjuk produkálni, amit az eddig megnyert mérkőzéseinken, akkor őket is le tudjuk győzni. Öt gólt szereztem, de többet várok el magamtól. Ha a játékom javulna, és mellette jönnének a további gólok is, akkor elégedett lennék. Akkor majd decemberben elmondhatnám, hogy ez az eddigi legjobb őszöm" – tette hozzá Bartha.

A paksiak szombaton 20 órakor lépnek pályára a Ferencváros ellen az NB I 13. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
4 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
2026.09.26. 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28