DVSC: Sidibe felveszi a magyar állampolgárságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.21. 18:37
Ibrahima Sidibe, a labdarúgó NB I tabelláját vezető DVSC-Teva szenegáli támadója magyar állampolgárságért folyamodik, ez ügyben már megtette az első lépéseket, és napokon belül eljuttatja kérvényét az illetékes hatóságokhoz – olvasható a debreceni futballklub hivatalos honlapján.

A Szenegálban született játékos először 2005 nyarán igazolt a Lokihoz, majd három év után Belgiumba szerződött, ahonnan 2012-ben tért vissza. Családjával nagyon szeret Debrecenben élni, hosszabb távon képzeli el jövőjét a cívisvárosban – olvasható a dvsc.hu-n

„Köztudott, hogy a feleségem, Mariann magyar, és van egy kislányom, Aicha, aki most hároméves, itt született – idézi a honlap a labdarúgót. – Ma már Szenegál a második hazám, Magyarországot tekintem az elsőnek, hiszen évek óta itt élek, itt van a családom, és itt tervezem leélni az életem hátralévő részét, ezért gondoltam, hogy állampolgárságért folyamodom. Debrecenben képzeljük el a jövőnket, mert szeretjük a várost. Sohasem volt itt problémánk, az emberek mindig szeretettel viszonyultak hozzánk. Komoly szándékunkat jelzi, habár jelenleg bérelt házban élünk, terveink között szerepel, hogy hamarosan vásárolunk egy saját ingatlant.”

A magyar válogatottságról Sidibe elmondta: korábban játszott a szenegáli nemzeti csapatban, ami azt jelenti, hogy a magyarban erre nem lesz lehetősége.

Legfrissebb hírek

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 11:01

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Másképpen nézi a futballt, mint a legtöbben – bemutatjuk Gert Remmelt, a DVSC edzőjét

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 12:12

Kemenes Szabolcs lett a DVSC akadémiai igazgatója

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 12:18
Ezek is érdekelhetik