Győri ETO: Pintér szerint ünnep lesz a Bayern fellépése

MTI MTIMTI MTI
2013.08.07. 14:53
Telt ház várható vasárnap Győrben, ahol 16 órától a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München labdarúgócsapata barátságos mérkőzésen csap össze a magyar bajnok Győri ETO FC-vel.

A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: a meccs létrejötte az idén 20 éves Audi Hungaria Motor Kft-nek és a cég anyavállalatának, az Audi AG-nek köszönhető.

„A szervezéshez jó alapot teremtett két korábbi sikeres rendezvény, amikor kétezer-négyben a Bayern München, két évvel ezelőtt pedig a német klub öregfiúkcsapata szerepelt Győrben – mondta Czehmeister Mónika, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője. – Hosszú tárgyalások eredményeként jött létre a mostani megállapodás, amelynek feltétele volt, hogy a vasárnapi találkozó bevételét az utánpótlás-nevelésre, illetve jótékony célokra kell fordítani.”

A német bajnok és kupagyőztes bajorok küldöttsége két repülőgéppel érkezik vasárnap délután a Győr-Pér repülőtérre.

„A Bayern München győri fogadásához európai körülményeket szeretne teremteni az ETO. A helyzetet ugyanakkor nehezíti, hogy a Ferencváros nem volt partner a szombati, késő esti bajnoki mérkőzés elhalasztásában – jelentette ki Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője. – Ennek ellenére a játék- és a nézőteret, a klubépületet, a parkolókat éjszaka és másnap délelőtt nagy erőfeszítéssel teljesen rendbe tesszük a vasárnap délutáni kapunyitásig.”

A mérkőzésen minden bizonnyal telt ház lesz, mivel a 16 ezer belépőből már csak 1500 vár gazdára.

„Nagy megtiszteltetés, hogy pályára léphetünk a Bajnokok Ligája-címvédő ellen – mondta Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője. – Egy ilyen csapat vendégjátéka ünnep lesz nemcsak nekünk, hanem az egész országnak, az egyetemes magyar labdarúgásnak is.”

Hozzátette: megpróbálnak felnőni a feladathoz, és olyan eredményt elérni, amelyre büszkék lehetnek a szurkolóik. A tréner az első keret minden játékosának szeretne lehetőséget adni a pályára lépésre.

Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
13 órája

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02