NB I: a kapzsiság ellen emel hangot az FTC és az Újpest

2013.02.27. 17:22
Közös közleményt adott ki a Ferencvárosi TC és az Újpest FC – számolt be róla az ujpestfc.hu. A két klub labdarúgócsapata március 10-én csap össze az élvonalbeli bajnokság 19. fordulójában – a hazaiak utolsó mérkőzésüket játsszák majd a jelenlegi Albert-stadionban –, és a felek sportszerű buzdításra szólítják fel szurkolóikat, valamint elítélik a magyar labdarúgáson nyerészkedő egyéneket. A közleményt változtatás nélkül olvashatják az alábbiakban!

A Ferencvárosi Torna Club és az Újpest FC a magyar labdarúgás tradicionális, legnagyobb múltra visszatekintő párharcára készül 2013. március 10-én. Mindkét egyesület és szurkolóink is nagy várakozással tekintenek az összecsapás elé. Jól jelzi ezt, hogy két héttel a meccs előtt elfogyott a derbi összes belépőjegye a hazai szektorokba és a Megyeri úton is felfokozott érdeklődés mellett nyitott ki az elővételi pénztár.

A zöld és a lila színek rivalizálása évtizedes múltra tekint vissza, egymás ellenfelei vagyunk a sportpályákon és a lelátókon egyaránt. Hagyományaink megkövetelik, hogy sportolóink a lehető legnagyobb elszántsággal fussanak ki a pályára, de vannak olyan célok, amelyekért kötelességünk együtt küzdeni.

Sajnos mindkét klub évszázados múltjában voltak nehéz időszakok, amikor a felelőtlenség, az átgondolatlanság és a kapzsiság érdekeitől vezérelve, egyesek lehetetlen helyzetbe sodorták egyesületeinket. Az elmúlt időszak keserű tapasztalatai miatt az Újpest FC és a Ferencvárosi Torna Club vezetősége megelégelte, hogy bizonyos emberek semmibe vették a magyar labdarúgás és klubjaink céljait és hagyományait. Pusztán gyors pénzszerzési lehetőségként tekintettek a hazánkban is milliók által szeretett játékra, kárt okozva és meglopva ezzel egyesületeinket és szurkolóinkat egyaránt.

A magyar labdarúgás legpatinásabb párharcának szereplőiként, de mégis közösen hívunk harcba minden jó érzésű fociszerető, azért dolgozó és szurkoló embert, hogy megtisztíthassuk szeretett sportágunkat a rajta élősködőktől. Meggyőződésünk, hogy a magyar futball akkor fejlődhet igazán, ha átlátható viszonyok között működik. Mindkét klub közös célja, hogy ne kaphassanak szerepet a magyar labdarúgásban olyan emberek, akiket kizárólag saját, önös érdekeik vezérelnek, és pénzcsapként tekintenek a futballra.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
23 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
23 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
23 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
Tegnap, 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
Tegnap, 9:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
Tegnap, 8:24