Klasszikus mesterhármast ért el Bogdan Apostu, a Szpari román csatára

Vágólapra másolva!
2008.08.30. 22:20
Bár a hétvégén Nyíregyházán rendezik a Vidor elnevezésű humorfesztivált, a szabolcsiakat a Szpari is jól szórakoztatta. A román Bogdan Apostu klasszikus mesterhármasával és Jurij Sevelnek adott gólpasszával 4–0-ra győztek a nyírségiek a formán kívül játszó REAC ellen. A mérkőzésen esett még három meg nem adott gól is, ráadásul kettő a rendes játékidő utolsó percében. Bárányos Zsolt kétszer, Ramos egyszer lőtt lesről a hálóba. Mindhárom esetben jól döntött Bede Ferenc játékvezető, ennek ellenére a hazai szurkolók füttykoncertje mellett vonult le a pályáról.
Bogdan Apostu (pirosban) mesterhármast lőtt, majd gólpasszt adott a REAC ellen
Fotó: Szolnoki László
Bogdan Apostu (pirosban) mesterhármast lőtt, majd gólpasszt adott a REAC ellen
Bogdan Apostu (pirosban) mesterhármast lőtt, majd gólpasszt adott a REAC ellen
Fotó: Szolnoki László
Bogdan Apostu (pirosban) mesterhármast lőtt, majd gólpasszt adott a REAC ellen

A két együttes középpályás sorában két igazi "spíler" is található. Korábbi válogatott játékosok, Bárányos Zsolt és Lisztes Krisztián irányítják a jelenleg középmezőnyhöz tartozó csapatokat.

Bárányosnak ment sokkal jobban, valósággal ficánkolt a pályán, míg a társai által magára hagyott Lisztesnek finoman szólva is rossz napja volt a szombati.

A mérkőzést egyértelműen a hazaiak kezdték élénkebben, már a mérkőzés elején egyértelműen látszott, hogy a Nyíregyháza jobban akarja a győzelmet.

Bárányoson kívül Perényi Szabolcs és Lippai Ákos játszott remekül a nyíregyházi középpályás sorból, míg a REAC-nál sorozatos technikai hibákat vétettek ugyanezen a csapatrészen. A hazai védelemben pedig Yves Simplice Mboussi játszott tanárian. Többen felvetették, hogy azonnal honosítani kellene a kameruni védőt.

A gyengén játszó REAC sorsát végképp megpecsételte Erős Károly kiállítása, amely után a hazaiak valósággal vérszemet kaptak.

A vendégvédők háta szinte rátapadt a hálóra, annyira hátráltak, amikor a román csatár, Bogdan Apostu megindult a kapu felé. Ennek meg lett az eredménye, hiszen a légiós az első flidőben két gólt is szerzett.

Aczél Zoltán együttesében ekkor Szántai Levente tartotta a lelket, aki bravúrjaival megakadályozta azt, hogy már a félidőben óriási hátrányba kerüljön a REAC.

Apostu kétszer is elszalasztotta a mesterhármas lehetőségét, előbb másfél méterrel tévesztett el egy emelést, majd önzetlenül passzolt Bárányoshoz biztos helyzetben, aki azonban lesen állt. A 68. percben harmadjára sikerült összehoznia a mesterhármast a román csatárnak: Lippai Ákos szögletét követően fejelt Szántai hálójába. Apostu teljesítményét is megfejelte, ugyanis a csereként beállt Sevelnek adott gólpasszt.

A remekül játszó, csatárait pontos labdákkal segítő középpályásainak köszönhetően a Nyíregyháza ilyen arányban is megérdemelten verte a gyengén játszó REAC-ot.

A mérkőzés végén Ramos és Bárányos is betalált, de Bede Ferenc játékvezető érvénytelenítette a találatokat.

SOPRONI LIGA


Nézőszám: 4000
Játékvezető: Bede
Asszisztensek: Ortó, Márkus T.
Tudósító: Bacskai János
A KEZDŐCSAPATOK
NYÍREGYHÁZA REAC
33 Lazareanu 12 Szántai
12 Miskolczi 2 Dinka
17 Hegedűs T. 7 Cseri
18 Mboussi 17 Horváth G.
24 Perényi 5 Sallai B.
21 Bárányos 9 Nagy T.
27 Ramos 20 Erős
5 Zabos 21 Lisztes
10 Lippai 15 Dancs
28 Dosso 11 Nyerges
9 Apostu 18 Balaskó
Klubmenedzser: Révész Attila Vezetőedző: Aczél Zoltán

Gólszerző(k): Apostu (19., 42., 68.), Sevel (78.)
Csere: Dinka h. Kőhalmi (a szünetben), Lisztes h. Rása (62.) Dosso h. Sevel (67.) Miskolczi h. Belényesi (70.) Lippai h. Odrobéna (79.)
Sárga lap: Ramos (18.), Miskolczi (22.), Balaskó (34.), Rása (79.), Bárányos (92.)
Kiállítva: Erős (22.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik