Százmilliók a fiatalokra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.12.16. 20:34
Címkék
A labdarúgó utánpótlás-nevelés jövőjéről tárgyaltak a Nemzeti Sporthivatal (NSH) és a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői. A két szervezet összehangolta a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) Sport 21 programjának futballtámogatási rendszerét, illetve az OTP-Mol Bozsik Labdarúgó- akadémiát. A sporthivatal a NUPI-n keresztül ez évben is több száz millió forinttal járul hozzá a program működtetéséhez. A Magyar Labdarúgó-szövetség évzáró elnökségi ülést tartott tegnap. A testület ülésének egyik kellemes színfoltja volt, hogy a 75. születésnapját ünneplő Szilágyi Györgyöt, a szövetség tiszteletbeli elnökét köszöntötték. Ezt követően egy szakmai és felnőttképzési intézet felállításáról döntött a testület, amelynek keretein belül négy, államilag is elismert képzés zajlik majd: az edzőképzést Mezey György, a menedzserképzést Dénes Ferenc, a fizioterapeuta képzést Kovacsics Imre, a játékvezető-képzést pedig Győri János irányítja - mégpedig az előzetes elképzelések szerint 2005. szeptemberi tanévkezdéssel.Az elnökség tagjai végül az új sporttörvény előírásainak megfelelő szervezeti és működési szabályzatokat fogadtak el. E szerint a jövőben a Magyar Labdarúgó-szövetség ellenőrzése alatt működnek az amatőr- és profiliga, valamint a megyei szövetségek, vagyis centralizáltabbá válhat a sportág irányítása.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
31 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik