Angel McCoughtry vezérletével győzött a Sopron

2010.12.01. 19:45
null
Angel McCoughtry 32 ponttal döntő érdemeket szerzett a soproni győzelemből (Fotó: Fuszek Gábor, NS-archív)
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének 6. fordulójában az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán 12 ponttal megverte a lengyel Lotos Gdyniát. Székely Norbert együttese negyedik győzelmét aratta a sorozatban, lengyel riválisát oda-vissza legyőzte. A soproni siker kulcsembere Angel McCoughtry volt, aki egymaga 32 pontot szerzett.

A lengyel együttes állva hagyta az álmosan kezdő soproniakat, akik csak 2–8-as állás után ébredtek. Távoli dobásokból és bejátszásokkal lepte meg a Gdynia az MKB-t, de amint a házigazdák gyorsítottak a játékukon, ezzel szemben nem volt ellenszerük a vendégeknek. Nagy kár, hogy amint meglett az előny, pillanatra csökkent a motiváció, amit rögtön pontokkal büntettek a vendégek, akik egynegyednyi játékot követően hárompontos előnyre tettek szert. 19–22

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második negyedben az addig is ponterős Angel McCoughtry hátára vette övéit, és vezérletével szórakoztató, helyenként látványos játékkal sikerült visszavenni az előnyt a félidőre. A soproniak amerikai kulcsembere két negyed alatt 18 pontot szerzett – a tízpontos Krivacsevics Tijanának is kijárt a dicséret –, de legalább ennyire fontos volt, hogy védekezésben lényegesen többet adott a házigazda csapat: játékosai agresszívebbek, pattogósabbak voltak, sokkal kevesebb területet és levegőt adtak a riválisnak, mint az első negyedben. 41–37

A harmadik játékrész elején nem igazán spóroltak a felek egyik oldalon sem, igazi kosáresőt hozott az első négy perc. A 14–12-es etap azt jelentette, hogy hat pontra nőtt a házigazdák előnye. A felvonás hátralévő része már ellenben a védekezésekről szólt – a pontatlan dobásoknál a védők mindkét oldalon jól lepattanóztak –, ami addig könnyen ment, azért a folytatásban keményen meg kellett dolgozni. A hajrában jó esélyt teremtett magának a Sopron, hogy meglépjen, de a vendégek jól hajráztak, és mínusz nyolcból gyorsan visszajöttek mínusz háromra. És ezúttal nem a hőmérsékletre utaltunk... 66–63

A negyedik negyedet Amber Holt duplája nyitotta meg, amit McCoughtry, majd Krivacsevics kosara követett, így 6–0-s részeredménnyel ismét lélegzetvételnyi lehetőséghez és „lőtávolon kívülre" jutott a Sopron. A házigazdák a folytatásban a kicsit fáradni látszó vendégek ellen tovább növelték előnyöket, és így a hajrára már nem hagytak izgalmakat. 88–76

A négy győzelemmel és két vereséggel álló Sopron a 7. fordulóban, december 9-én a csoportban 2/4-gyel álló Rivas Ecópolis Vaciamadrid otthonában vendégeskedik; a spanyolokat hazai környezetben harminc ponttal (82–52) lépte le.

 NŐI KOSÁRLABDA, EUROLIGA, B-CSOPORT, 6. FORDULÓ
MKB-EUROLEASING SOPRON–LOTOS GDYNIA (lengyel) 88–76 (19–22, 22–15, 25–26, 22–13)
Sopron, 1100 néző. V: Brziak (szlovák), Mazics (szerb), Rodriguez (német)
SOPRON: HONTI 8, Holt 10, MCCOUGHTRY 32, TAMANE 20, Krivacsevics 16. Cs: Abramzon, Fűrész, Varga Zs. 2. Edző: Székely Norbert
GDYNIA: Babkina 8, WRIGHT 23/3, MIELOSZYNSKA 15/9, Bjelica 13, Irvin 10. Cs: Kaczmarska, Misiuk, Tomialowicz 7/3, Zietara. Edző: Dariusz Raczynski
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–8. 6. p.: 13–12. 7. p.: 17–12. 14. p.: 27–25. 17. p.: 33–33. 22. p.: 46–39. 25. p.: 55–46. 28. p.: 58–54. 33. p.: 72–63. 35. p.: 78–68
Kipontozódott: Irvin (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – A játékunk egyenes következménye az elmúlt hetek fizikai megterhelésének, ezért eléggé hullámzó a teljesítményünk. Ennek ellenére bízok jó közösségi szellemünkben, és a következő hetekben is szeretnénk a mérkőzéseinket megnyerni.
Dariusz Raczynski: – A madridi jó játékunk után győzni jöttünk Sopronba, hiszen javuló formát mutattunk az utóbbi időben. A vereség oka a sok eladott labda és a palánk alatti gyengébb teljesítményünk.
 A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce SK 6
6/0 548–474 12
2. UMMC Jekatyerinburg 6
5/1
467–386 11
3. MKB-Euroleasing Sopron 6
4/2
467–432 10
4. Rivas Ecopolis 6
2/4 427–468 8
5. Lotos Gdynia 6
1/5 444–515 7
6. Gospic Croatia Osiguranje 6
0/6 459–537 6
NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ 
A-CSOPORT  
Riga (lett)–Pécs 49–59
Kraków (lengyel)–Mondeville (francia) 65–47
Kosice (szlovák)–Cras BasketTaranto (olasz) 64–71
   
B-CSOPORT  
Sopron–Lotos Gdynia (lengyel) 88–76
Fenerbahce (török)–Rivas (spanyol) 79–77
Jekatyerinburg (orosz)–Gospic (horvát) 77–63
   
C-CSOPORT  
Szpartak Moszkva (orosz)–Vici Aistes (litván) 85–52
Tarbes GB (francia)–Galatasaray (török) 68–57
Halcon Avenida (spanyol)–ZVVZ USK Praha (cseh) 93–65
   
D-CSOPORT  
Friso Sika Brno (cseh)–Beretta-Familia (olasz) 67–68
Gorzów (lengyel)–Bourges Basket (francia) 65–86
Ros Caseres Valencia (spanyol)–Nagyezsda (orosz) 82–87
Legfrissebb hírek

Bahrein az Ázsia Kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
13 perce

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
21 perce

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
22 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
23 perce

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
39 perce

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
47 perce

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
1 órája

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
2 órája