Női kézi Eb: a dánok már a bemelegítésnél érezték a bajt a mieink elleni meccs előtt

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 16:26
null
Höjlund (a labdával) fontos gólokat lőtt a hajrában a dánoknak (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a dán válogatott jobb hajrájának köszönhetően 29–27-re legyőzte a mieinket a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 1. fordulójában. Az elődöntőbe jutásra hajtó ellenfélnél úgy nyilatkoztak a találkozó után, hogy már a bemelegítésnél érezték, nehezek a lábaik, aztán a mérkőzés során is végig hiányzott a frissesség és az intenzitás a játékukból.

Már a bemelegítés során éreztük, hogy több játékosnak is nehezek a lábai. Ezzel a problémával minden nagy tornán meg kell küzdeni, és nem tudsz rajta egyszeriben túllépni a mérkőzés során”magyarázta Jesper Jensen, a dán válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint előfordulhat, hogy néhányan keveset ettek, és a szerdai utazás is sokkal jobban megviselte a csapatot, mint azt gondolták.

Mint ismert, a dánoknak a meccs előtti napon Celjéből kellett átköltözniük a középdöntőnek otthont adó Ljubljanába.

Különös volt, a meccs elejétől fogva látható volt, hogy hiányzik a megszokott intenzitás a játékunkból. Több ígéretes helyzetet is kialakítottunk, de aztán nem tudtuk kihasználni azokat. Ezért nehézségeink adódtak a második félidőben, az ellenfél kettővel is el tudott menni. Ekkor azonban csapatként megmutattuk a karakterünket, nem estünk szét, és nem hagytuk nekik, hogy megnyerjék a meccset” – vette át a szót Mie Höjlund, aki két gólt is lőtt a hajrában, amikor a dánok egy 5–1-es sorozattal a maguk javára fordították a találkozót.

Ilyenkor mutatkozik meg egy játékos valódi karaktere – csatlakozott rá játékosa mondandójára Jensen. – Amikor nem vagy a topon, és a tested nem tud olyan gyorsan reagálni, mint máskor, a legkönnyebb, ha másra hárítod a felelősséget. A játékosaim azonban nem ezt tették, hanem felvállalták a felelősséget az utolsó hét-nyolc percben, s ez két pontot eredményezett. Nem könnyű, amikor győzelmi kényszerben lépsz pályára. Több kisebb hibát is elkövettünk az első félidőben, ezért nem tudtunk két gólnál többel vezetni a szünetben. Aztán felsejlett a szlovénok elleni meccs emléke, de a végén meg tudtuk fordítani az eredményt. Azonban egyértelmű, hogy játékban és a fizikai részben is fejlődnünk kell a következő meccsünkig.”

Höjlund mellett Anne Mette Hansen (Győri ETO) és Louise Burgaard szállította az utolsó percekben a dán gólokat. A vereséggel minimálisra csökkent volna a dánok esélye az elődöntőre, így legalább egy pontra szükségük volt.

Lars Jörgensennel (a dán válogatott másodedzője – a szerk.) megbeszéltük, mit csináljunk, ha egyenlítünk, mennyit kockáztassunk. Abban maradtunk, hogy nem fogunk kapus nélkül támadni vagy más nagyobb kockázatot vállalni, mert szükségünk volt legalább az egy pontra. Szégyelltem volna magamat, ha tizenegy világversennyel a hátam mögött nem léptem volna előre a kritikus pillanatokban. Büszke vagyok magamra és a csapatra”árulta el Burgaard, azonban végül ennek nem volt jelentősége, mert éppen a Metz jobbátlövőjének két góljával a győzelmet is behúzta Dánia.

A mieinknek a csütörtöki vereség ellenére matematikai esélyük még van a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell. Szombaton szabadnaposak leszünk, majd hétfőn 20.30-tól Svédország, szerdán 15.30-tól a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfelünk.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
I. CSOPORT
DÁNIA–
MAGYARORSZÁG 29–27 (14–12)
Ljubljana, 4126 néző. Vezette: M. Sá, V. Sá (portugálok)
DÁNIA: S. TOFT – ÖSTERGAARD 4, TRANBORG 2, HEINDAHL 3, R. IVERSEN 1, Anne M. Hansen 3, FRIIS 7 (3). Csere: Reinhardt (kapus), Burgaard 4, Petersen 1, Jörgensen, S. Iversen 1, Höjlund 3, Möller. Szövetségi kapitány: Jesper Jensen
MAGYARORSZÁG: SZIKORA – GYŐRI-LUKÁCS V. 3, KLUJBER 8 (2), VÁMOS P. 4, Füzi-Tóvizi 2, Kuczora 2 (2), MÁRTON G. 6. Csere: Janurik (kapus), Hornyák D. 1, Bordás, Debreczeni-Klivinyi 1, Kácsor, Korsós. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 1. p.: 0–1. 5. p.: 2–2. 7. p.: 5–4. 14. p.: 7–8. 19. p.: 10–9. 22. p.: 11–11. 32. p.: 15–14. 42. p.: 19–19. 45. p.: 20–21. 51. p.: 23–25. 55. p.: 26–26.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/4

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia2264–45+194
2. Dánia32180–78 +24
3. Szlovénia32176–77 –14
4. Svédország21156–47 +92
5. Horvátország31262–76–142
6. MAGYARORSZÁG3367–82–150

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI A KÖZÉPÖNTŐBEN
2022. november 14., hétfő

20.30:
Magyarország–Svédország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
2022. november 16., szerda

15.30:
Magyarország–Szlovénia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik