Kézilabda: Horváth Gabriella továbbra is az EHF vezetőségében

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 15:13
null
Horváth Gabriella maradt az EHF vezetőségében (Fotó: Uros Hocevar/ Kolektiff images)
Pénteken tartotta meg tisztújítását az Európai Kézilabda-szövetség (EHF). A magyar kézilabdázás számára nagy siker, hogy a végrehajtó bizottság, azaz a vezetőség tagja maradt Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára, akit egyben a strandkézilabda bizottság elnökévé is megválasztottak. Az európai szervezet elnöke további négy évre Michael Wiederer.

„Amikor 2016-ban Horváth Gabriella az EHF végrehajtó bizottság tagja lett, azt mondhattuk, hogy a magyar kézilabdázás visszaszerezte azt a sportdiplomáciai helyet a sportágban, amely megilleti eredményei, részvétele, aktivitása, munkája és hagyományai alapján. Főtitkár asszony az elmúlt években rászolgált arra, hogy ismét bizalmat kapjon, egyrészt személyes munkája révén, másrészt a sportág pályán elért és pályán kívüli eredményei miatt is – mondta el Novák András, az MKSZ operatív igazgatója. – Számos világverseny hazai megszervezése és a jövőbeli események rendezési jogának elnyerése, valamint Magyarország nemzetközi megítélése is jelzi, hogy hazánk vezető országnak számít a kézilabdázásban, és ezt tükrözte vissza az EHF kongresszus tisztújítása is. Gratulálunk Horváth Gabriellának és további jó munkát, sok sikert kívánunk!”

„Korábban egy cikluson keresztül már tagja lehettem a strandkézilabda bizottságnak, majd 2016 óta a végrehajtó bizottságban dolgozhattam, most pedig nagy örömömre visszatérek a strand-szakághoz is, és a strandkézilabda-testület elnöki munkája mellett folytathatom munkámat a vezetőségben, ami külön öröm számomra – hangsúlyozta Horváth Gabriella, a végrehajtó bizottság újraválasztott tagja. – A strandbizottság élén a norvég Ole Jörstadot követem, aki hosszú évekig vezette a testületet, és az ő idején óriási fejlődött a szakág, ezt szeretném tovább folytatni. A végrehajtó bizottságban megmaradó tagság a teljes magyar kézilabda dicsérete, folyamatosan tapasztalom, milyen pozitív Magyarország megítélése az EHF-ben és a tagországokban. Azon dolgozunk a következő években is, hogy mind jobban segítsük a sportág fejlesztését, és ezen belül a magyar csapatokat.”

Michael Wiederer maradt az elnök (Fotó: Uros Hocevar/ Kolektiff images)
Michael Wiederer maradt az elnök (Fotó: Uros Hocevar/ Kolektiff images)

 

AZ EURÓPAI KÉZILABDA-SZÖVETSÉG VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK TAGJAI, 2021–2025
Elnök: Michael Wiederer (osztrák)
1. alelnök: Predrag Boskovics (montenegrói)
Pénzügyi alelnök: Henrik La Cour (dán)
A versenybizottság elnöke: Bozsidar Djurkovics (szerb)
A módszertani bizottság elnöke: Pedro Sequiera (portugál)
A strandkézilabda bizottság elnöke: Horváth Gabriella
A végrehajtó bizottság további megválasztott tagjai: Francisco V. Blazquez García (spanyol), Franjo Bobinac (szlovén), Stefan Lövgren (svéd)
A végrehajtó bizottság további 3 tagját az EHF Professional Handball Board, a Women's Handball Board és a Nations Board delegálja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik