Férfi kézi: szerződése lejárta előtt távozik a Barca edzője – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 16:32
null
Xavi Pascual 2009 óta irányítja a Barcelonát (Fotó: AFP)
Nem tölti ki a 2022 nyaráig szóló szerződését a Barcelona férfi kézilabdacsapatánál Xavi Pascual vezetőedző, az 53 éves szakember a mostani idény végén távozik a kispadról.

A Barca kézicsapatát 2009 óta irányító, kétszeres BL-győztes és 11-szeres spanyol bajnok szakember több mint ötven trófeát nyert a katalán klub edzőjeként.

A mostani megállapodásában szerepel, hogy újabb BL-győzelem esetén automatikusan két évvel meghosszabbítják a szerződését, de Xavi Pascual kijelentette, akármi is történik, a nyáron távozik a klubtól, és erről meg is állapodott a vezetőkkel.

A Marca úgy tudja, a döntés hátterében az áll, hogy nemrég a klub elnökévé választották Joan Laportát. Az új elnökség, valamint Xavi Pascual között nincs meg az a bizalom, mint az eddigi vezetőséggel.

FÉRFI KÉZILABDA BL, NEGYEDDÖNTŐ
Nantes (francia)–TELEKOM VESZPRÉM
THW Kiel (német)–PSG Handball (francia)
Aalborg Handbold (dán)–Flensburg (német)
Meskov Breszt (fehérorosz)–Barca (spanyol)
Az első mérkőzéseket május 12-én és 13-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik