Először lesz Szeged–Veszprém a BL-ben; Croizet újra átélné a gólszerzés örömét

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2023.03.02. 23:10
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Kecskeméten csereként lépett pályára Yohan Croizet. Az Újpest francia légiósának mégis ünnep volt minden, a gyepen töltött perc, hiszen kilenc hónap elteltével futballozhatott újra tétmérkőzésen. A lilákat 2021 óta erősítő támadó tavaly nyáron, a Bohemians Praha elleni felkészülési meccsen szenvedett keresztszalag-szakadást. Belgiumban operálták meg, és már akkor azt mondták neki az orvosok, hogy legalább fél évet ki kell hagynia. A kényszerszünet ennél hosszabb lett. Croizet nem tagadja, néhány szituációban még óvatos, hiszen 31 éves múlt februárban, így tisztában van vele, ha ismét elszakadna a szalagja, azzal véget érhetne a pályafutása.
Kecskeméten csereként lépett pályára Yohan Croizet.
Az Újpest francia légiósának mégis ünnep volt minden, a gyepen töltött perc, hiszen kilenc hónap elteltével futballozhatott újra tétmérkőzésen. A lilákat 2021 óta erősítő támadó tavaly nyáron, a Bohemians Praha elleni felkészülési meccsen szenvedett keresztszalag-szakadást. Belgiumban operálták meg, és már akkor azt mondták neki az orvosok, hogy legalább fél évet ki kell hagynia. A kényszerszünet ennél hosszabb lett. Croizet nem tagadja, néhány szituációban még óvatos, hiszen 31 éves múlt februárban, így tisztában van vele, ha ismét elszakadna a szalagja, azzal véget érhetne a pályafutása.

A negyedik, azaz még éppen továbbjutó helyen zárta az Euroliga B-csoportját a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. A címvédő edzője, Gáspár Dávid emlékeztetett rá, hogy ugyanúgy nyolc/hatos mérleggel fejezték be a csoportkört, ahogy a legutóbbi idényben is – az a teljesítmény akkor második helyet ért. A szakember azonban lapunknak elismerte, a játék képe és a Sopron játékereje is más, mint volt az előző évadban. Szerinte sokkal jobb dobóforma és bátrabb, ötletesebb játék szükséges annál a Fenerbahce ellen, mint amit az elmúlt időszak egyes meccsein mutattak. Kérdeztük arról is, miképp halad Olivia Époupa és Határ Bernadett csapatba építése.

Sportkrém mellékletünk vendége a korábbi klasszis kosárlabdázó, Balogh Judit, aki tavaly tavasszal 18 év után távozott az ELTE BEAC Újbuda vezetőedzői posztjáról. Miután lejárt a szerződése a klubnál, az ELTE bölcsészkarának tanulmányi osztályán dolgozott fél évet, majd amikor meglett a doktorija – október végén védte meg, s decemberben fogadta el a doktori tanács –, másnap két egyetem is hívta tanítani; végül az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felkérését fogadta el. Edzősködni most nem akar, inkább kipróbál valamit, ami kicsit távol áll a sporttól. Az interjúból az is kiderül, megszámlálhatatlan sportsikere közül melyiket tartja a legtöbbre.

Legfrissebb hírek

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
14 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
2025.05.09. 23:55

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
2025.05.08. 23:47

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
2025.05.07. 23:58

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
2025.05.06. 23:55

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
2025.05.05. 23:30

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45

A Fradi megőrizte előnyét a Puskással szemben; Szabó István: Szerintem szeretettel fogadnak majd Kecskeméten

E-újság
2025.05.03. 23:45
Ezek is érdekelhetik