Az FTC-nek nem okozott gondot a tartalékos Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

N. T.N. T.
2025.02.05. 19:15
Bölk és a Fradi magabiztosan hozta a két pontot (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A címvédő Ferencváros hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a kulcsjátékosait még mindig nélkülöző Mosonmagyaróvár felett a női kézilabda NB I 15. fordulójának egyetlen szerdai mérkőzésén.

 

A Mosonmagyaróvár továbbra is nélkülözni volt kénytelen eltiltott játékosait, ráadásul a Népligetben a korábbi ferencvárosi Kukely Anna sem tudott pályára lépni. A fővárosiaknál Klujber Katrin most is hiányzott, a társai azonban magabiztosan szállították a győzelmet.

A második félidőben egyedül azért aggódhattak a szurkolók, hogy Dragana Cvijics a bokáját fájlalva sántikált le a pályáról, az esetnél Varga Emília megkapta harmadik két percét, így tovább csökkentek az MKC egyébként is szűk variációs lehetőségei. Az Európa-bajnoki bronzérmes Simon Petra mind a hét lövését gólra váltva vezette sikerre az FTC-t, amely több mint kétszer annyi gólt szerzett, mint a mosonmagyaróváriak. 

A két csapat március elején a Magyar Kupa négyes döntőjében is találkozik egymással, az azonban már várhatóan egy teljesen más mérkőzés lesz. 

Meccs utáni értékelések az M4 Sportnak

 

NŐI KÉZILABDA NB I
15. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 37–18 (16–9)
Elek Gyula Aréna, 900 néző. V: Sándor Gy., Szabó B. 
FERENCVÁROS: GLAUSER – Malestein, Edwige, Dmitrijeva 1, Cvijics 1, BÖLK 5, Hársfalvi 2. Csere: JANURIK (kapus) 1, Márton G. 2, O. Kanor 4, Tomori, SIMON P. 7 (5), BALÁZS B. 4, BORDÁS 4, Maszlova 3, Lekics 3. Edző: Allan Heine
MOSONMAGYARÓVÁR: Halter – Molnár D. 1, Lancz 3, Varga Emília 2 (1), WOLFS 4, IVANCOK-SOLTIC 5, Magyar F. 2. Csere: Horváth Sz. (kapus), Horváth M., Baumgartner 1, Lánczky, Megyeri, Pádár L. Megbízott edző: Vers Ákos
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–0. 21. p.: 11–4. 36. p.: 20–10. 47. p.: 27–14. 56. p.: 34–17
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Allan Heine: – Védekezésben és a kapuban magas szinten teljesítettünk. Az elején talán nem voltunk elég élesek bizonyos lövőhelyzetekben, de összességében rendkívül elégedett vagyok, profin és nagy összpontosítással lehoztuk a találkozót.
Vers Ákos: – Megérdemelten nyert a Ferencváros. Próbáltunk erőt meríteni a Győr elleni múlt heti meccsből és keményebben védekezni, ami jobban is ment most, mint az előző bajnokin. Büszke vagyok a lányokra, ennyien tudtunk kiállni, küzdöttünk becsülettel, helyenként támadásban és védekezésben is jó megoldásokat alkalmaztunk.

    
AZ ÁLLÁS       
1. FTC15141–511–350+16129
2. Győr1514–1552–352+20028
3. Esztergom1412–2435–390+4524
4. Debrecen141022462–363+9922
5. Szombathely14635392–417–2515
6. Vác146–8401–427–2612
7. Kisvárda146–8354–399–4512
8. Mosonmagyaróvár156–9423–470–4712
9. Vasas14518387–454–6711
10. Dunaújváros144–10412–464–528
11. Békéscsaba153210417–477–608
12. Budaörs14329375–452–778
13. Fehérvár143110366–397–317
14. MTK142–12376–451–754

 

 

Legfrissebb hírek

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
13 órája

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Simon Petra: Ez egy elveszített egy pont

Kézilabda
2026.10.31. 20:27

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

Berzsenyi Mária nyolcvanéves

Kézilabda
2026.10.31. 07:43

A Ferencvárostól távozó Jesper Jensen az Esbjerg vezetőedzője lesz – hivatalos

Kézilabda
2026.10.29. 14:30