Sesum: A kevés játéklehetőség és a Cozma-gyilkosság miatt távoznék

Vágólapra másolva!
2009.06.05. 23:06
Már alakul a bajnok MKB Veszprém új, 16 tagú kerete, de még akadnak kérdőjelek. A Nemzeti Sport úgy tudja, a szerb válogatott irányítója, Zsarko Sesum (a februári Cozma-gyilkosságnál súlyos arc- és szemsérülést szenvedett) távozna a klubból, amely a térdműtét után lábadozó Gál Gyulát sem marasztalná (a beállósnak még három évig érvényes a szerződése), ha jó ajánlatot kapna.
Sesum távozna, Gált nem marasztalják Veszprémben
Fotó: Czagány Balázs
Sesum távozna, Gált nem marasztalják Veszprémben
Sesum távozna, Gált nem marasztalják Veszprémben
Fotó: Czagány Balázs
Sesum távozna, Gált nem marasztalják Veszprémben

Mocsai Lajos: a lényeg a morális erő

„Június tizenhatodikáig tart a klubban a levezetés azoknak, akik nem szerepelnek a következő napokban valamelyik válogatottban – mondta a Nemzeti Sportnak Mocsai Lajos, az MKB Veszprém edzője. – Az évadzáró vacsora után négy hét pihenőre mennek a fiúk, és július huszadikán kezdjük a felkészülést az új évadra. Addig tisztázódik minden személyi kérdés. Azt viszont már most tudjuk, hogy tizenhat játékossal is igyekeznünk kell megőrizni a helyünket a nemzetközi élmezőnyben, újra bajnokságot és MK-t szeretnénk nyerni, valamint a legfontosabb, hogy megőrizzük a csapat remek morális erejét és egységét."
A jelenleg hazája válogatottjában a Svájc elleni Eb-selejtezőre készülő Zsarko Sesum a hírek szerint két évig érvényes szerződése ellenére távozna az MKB Veszprémtől. Amikor az okokról kérdezték, azt mondta, szerinte kevés játéklehetőséget kap, s nehezen heveri ki a Cozma-gyilkosságnál vele történteket.

A veszprémi vezetők nem kívánták kommentálni a hírt, s annyit mondtak, még egy klub se jelentkezett, hogy Sesumot kivásárolja szerződéséből. Arról se kívántak beszélni, hogy Sesum helyére esetleg kivásárolnák a Viborgból a válogatott Császár Gábort.

Érdekes, hogy a még hároméves szerződéssel rendelkező Gál Gyuláról az hangzott el, hogy ha a kivásárlására megfelelő ajánlatot kap a Veszprém, akkor eladja a beállóst. Gál ennyit fűzött hozzá: „A szerződésemhez tartom magam”.

Visszatérve a 23 éves Sesumhoz, az irányítóról tudni kell, hogy jelenleg ő a legnépszerűbb szerb kézilabdázó. Nisben a csapat legutóbbi meccsén az egész csarnok skandálta a nevét. Sesum azonban egyáltalán nem örül annak, hogy ezt a népszerűséget nem a pályán szerezte.

„Nehéz időszakon vagyok túl, és még nem emésztettem meg teljesen a februári Cozma-gyilkosságnál történt eseményeket” – mondta a Balkan-Handballnak.

„Az ott szerzett sérülésem miatt másfél hónapot kihagytam, s hogy utolérjem magam, több edzésre és játékra van szükségem. Ezért most jól jönnek az Európa-bajnoki slejtező meccsei. A válogatott többi játékosa eléggé fáradt, ami érthető is a szezon végén, én pedig nagyon szeretnék minél többet játszani. Nem sokat szerepelhettem az idén, pedig már nem vagyok sérült. Az MKB Veszprémben is keveset játszottam. A Pick-Szeged elleni bajnoki döntő három meccse közül csak az utolsón kaptam valamivel több lehetőséget. Úgy érzem, ezen a mérkőzésen bizonyítottam. Jó formában vagyok, s ez majd kiderül a következő selejtezőkön” – tette hozzá az irányító.

Sesum a júniusi Mediterrán Játékokon is erősíti a szerb válogatottat.

Az olaszországi tornán a szerbek az albánokkal, az algériaiakkal, a franciákkal és a szlovénokkal vannak egy csoportba, de Sesumot most csak az Eb-selejtező érdekli (a szerbek az oroszokkal együtt esélyesek a továbbjutásra, és sorrendben Svájccal, Oroszországgal, a Feröer-szigetekkel és Olaszországgal találkoznak).

Sesum a klubjáról szólva elmondta, szeretne távozni Veszprémből. Február előtt azért gondolt erre, mert kevés játéklehetőséget kapott, utána pedig azért, ami a Cozma-gyilkosságnál történt vele.

„Nagyon komoly tárgyalásokat folytattam a klub vezetőivel az elmúlt két és fél hónapban – folytatta Sesum –, de ők egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy engem elengedjenek, vagy eladjanak. Elmondtam nekik, hogy szeretnék átigazolni, de nem engednek el. Nem tehetek semmit, mert még két évig érvényes a szerződésem. Mit csináljak? Ez van. Erős csapatban, jó egyesületben vagyok, de remélem, hogy nem túl sokáig. Leginkább a kevés játéklehetőség miatt mennék el, de azért is ami velem itt februárban történt. Megígérték ugyan, hogy változni fog a helyzetem, hogy többet játszhatok, de hogy ez igaz-e, az csak a jövőben fog kiderülni. Ez a kemény profizmus…”

Csak 16 játékos kell

Az immár 17. bajnoki aranyérmét ünneplő MKB Veszprém a következő évadra 16 tagúra csökkenti keretét. Csakhogy jelenleg akár 23 jelölttel is számolhatunk, vagyis heten várják sorsuk (szerződésük) jobbra fordulását. Az új veszprémi keretben a Nemzeti Sport szerint posztonként két-két játékos, valamint a két védőspecialista, Ivan Lapcsevics és Jevgenyij Lusnyikov szerepelhet. A klub vezetői a napokban döntenek Liszkai Szilveszeter kapus, Putics Barna és Marko Bagaric átlövők további sorsáról. A februárban vesén szúrt Ivan Pesic kapus aligha marad a keretben.


A JÖVŐ ÉVI LEHETSÉGES KERET

Kapusok: Dejan Perics és Fazekas Nándor (visszatér Gummersbachból).
Jobbszélsők: Iváncsik Tamás, Gulyás Péter.
Jobbátlövők: Marko Vujin, valamint Zsarko Markovics vagy szlovén Koperből érkező, szerb Milan Mirkovics (23 éves).
Beállósok: Uros Vilovszki, valamint Gál Gyula (2012-ig szól a szerződése) vagy a horvát Renato Sulic (Celje), aki 2002-ben már volt veszprém játékosa.
Irányítók: Eklemovics Nikola, valamint Zsarko Sesum (élő szerződése van) vagy Császár Gábor (ki kell vásárolni a Viborgból).
Balátlövők: Pérez Carlos, és a Celjéből érkező, bosnyák Mirsad Terzic.
Balszélsők: Iváncsik Gergő, David Korazija.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik