Kovács Péter még két évig marad a női szakág felelőse Törökországban

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.06.01. 20:45
További kétéves szerződést írt alá a török szövetséggel Kovács Péter szakmai igazgató, a női szakág felelőse.
Elégedettek a munkájával a törökök: Kovács Péter még két évet marad
Fotó: Mirkó István (archív)
Elégedettek a munkájával a törökök: Kovács Péter még két évet marad
Elégedettek a munkájával a törökök: Kovács Péter még két évet marad
Fotó: Mirkó István (archív)
Elégedettek a munkájával a törökök: Kovács Péter még két évet marad
A volt világválogatott, vb-ezüstérmes (1986) átlövő menedzsere, Szörnyi Attila több ajánlatot tett a 2007 óta Ankarában dolgozó szakember elé, s közülük a törököké volt a legkedvezőbb.

„Büszke vagyok és örülök, hogy az eddigi munkámat jónak tartották a török szövetség vezetői” – mondta a Nemzeti Sportnak az 54 éves szakember, akinek a neve az utóbbi hetekben szóba került a Pick-Szeged lehetséges edzői között is.

„A tavalyi Európa-bajnoki selejtezőben csak egy gólon múlott, hogy kiejtsük Dániát. Ezen az úton kell továbbmennünk. Ha reménytelennek látnám a török női válogatott helyzetét, ha nem látnék esélyt a felzárkózásra a legjobbakhoz, akkor nem vállaltam volna a folytatást.”

„Most edzőtáborban vagyunk Antalyában, és készülünk a júniusi, olaszországi Mediterrán Játékokra, amelyen a huszonkét csapatos mezőnyben érmet szeretnénk szerezni. Ez nagyon jót tenne a játékosok önbizalmának, s megmutatná, hogy sok fantázia van együttesünkben.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik