Szenzáció: Kocsis Böbe tíz év kihagyás után visszatérhet a pályára!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.03.10. 12:10
Tíz év kihagyás után pénteken ismét pályára léphet Kocsis Erzsébet, hogy így segítsen az anyagi csőd szélén álló Dunaferr női kézilabdacsapatának.
Újra szerelést húzhat a most már ügyvezető
Fotó: Szabó Miklós (archív)
Újra szerelést húzhat a most már ügyvezető
Újra szerelést húzhat a most már ügyvezető
Fotó: Szabó Miklós (archív)
Újra szerelést húzhat a most már ügyvezető

Az 1995-ben a világ legjobbjának választott, Böbének becézett beállós – aki jelenleg a klub ügyvezető igazgatója –, valamint olyan korábbi nagyságok, mint a mostani kapusedző Sirina Irina vagy Györgyné Oblisz Anita, illetve a szülés utáni edzegető Gáspár Gabriella, beszállhat a Pécs elleni pénteki bajnokira.

A találkozó azért fontos, mert ha nyerne az alaposan meggyengült gárda, akkor nagy valószínűség szerint az 5-8. helyért folytathatná, és a továbbiakban nem kell tartania a kieséstől.

A Pécs ebben a szezonban csak a Vasas és a Vác ellen tudott diadalmaskodni, így a dunaújvárosiaknak van esélyük a sikerre. Nem úgy, mint a Ferencváros és a Hódmezővásárhely ellen.

A szenzációs bejelentés egyelőre nem tekinthető kész ténynek, a „régiek” igazolásait ugyanis a pénteki találkozóig el kellene intézni, ráadásul Györgyné Oblisz Anita helyzetét bonyolítja, hogy ő jelenleg a DAC igazolt játékosa, amelynél hetente edz.

Kocsis Böbét 1995-ben választották meg a világ legjobbjának, előző évben mutatott teljesítményét díjazva. Tagja volt a ’95-ös, osztrák–magyar világbajnokságon szereplő, ezüstéremig jutó és az atlantai olimpián bronzérmet szerző magyar válogatottnak. A most 44 éves Kocsis az 1994–95-ös idényben KEK-et nyert a Dunaferr-rel.

Visszavonulása után sem szakadt el szeretett sportágától, hiszen egyetlen klubjának, a Dunaferrnek lett az ügyvezetője – jelenleg is ezt a funkciót tölti be, és minden bizonnyal ő lenne a világon az egyetlen, aki első osztályban szereplő kézilabdaklubnál játékos-ügyvezető.

A pénteki mérkőzésen Kocsis szereplése nem vehető tehát biztosra, ugyanakkor az irányító Gáspár Gabriella és a kapus Sirina Irina pályára lépése garantálva van. Gáspár szülési szabadságról tér vissza a vártnál hamarabb, míg Sirina a kispadról, bár az ő esetében ez nem nagy meglepetés, hiszen eddig is kapusedzőként ténykedett a klubnál, s ha úgy alakult, beszállt védeni is.

A jelenleg áldott állapotban lévő Ferling Bernadett is visszatér az újvárosi klubhoz, de természetesen nem játékosként. A válogatott balátlövő a következő időszakban edzőként segíti Rapaty Tamás vezetőedző munkáját.

A DUNAFERR ÖSSZEOMLÁSA

A klub anyagi helyzete miatt a szezon során folyamatosan távoztak a felnőttcsapat játékosai, utolsónak a kapitány hagyta el a süllyedő hajót, azaz Imre Vilmos vezetőedző is távozott február végén. Ez azt eredményezte, hogy a csapat ifjúsági korú játékosokkal állt ki a Vác elleni bajnokin, és minden bizonnyal pénteken a Pécs ellen is erre kényszerülne, ha nem lenne Kocsisék ötlete.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik