Pompás ezüstkészlet

2004.05.28. 21:56
Címkék
A Győri Graboplast ETO KC megtartotta díjkiosztással egybekötött évzáróját. A csapat eredményes évadot zárt, hiszen mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában és az EHF-kupában a második helyet szerezte meg.
Ezzel már eddig is rendkívül gazdag ezüstgyűjteménye tovább gyarapodott. Kijutott az ünneplésből Győrött az utánpótlásnak is: az NB I-es ifjúsági bajnokságban Konkoly Csaba edző együttese aranyérmet vehetett át, míg Horváth Lajos serdülő tanítványai – a gárda tíz éven át tartó elsősége után – ezüstérmesek lettek.

Az évzárón arany nyakláncot kapott a klubtól három év után búcsúzó Carmen Nitescu (még mindig nem dőlt el, hol folytatja). Hódmezővásárhelyen játszik ősztől Jókai Nóra, míg Micskó Zsófiát egy évre kölcsönadták az élvonalba most felkerülő Kiskunhalasnak. Az új évadra július 12-től készül Róth Kálmán edző együttese.
Legfrissebb hírek

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
5 perce

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
17 perce

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
22 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
37 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik