Látványos játék – biztos siker

SZRIMAI GYÖRGYSZRIMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.03.05. 22:00
Címkék
A dániai mérkőzés után szerda óta Dunaújvárosban készült a magyar válogatott. "Óriási köszönettel tartozunk a Dunaferr szíves vendéglátásáért  fogalmazott Mocsai Lajos.  A hét végi háromcsapatos tornán a balátlövő pozícióba keressük azokat a fiatalokat, akik megfelelő színvonalon tudják továbbvinni a válogatott játékát. Ezenkívül különböző gyakorló feladatokat kell megoldanunk."
A Románia elleni Eb-selejtezőre készülő holland válogatott szövetségi kapitánya, Olaf Schimpf nagyon fontosnak ítélte csapata magyarországi vendégszereplését. "Nagyon fiatal csapattal jöttünk, szeretnénk, ha tehetséges játékosaink nemzetközi rutint szereznének, mert az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy kevés a hét-nyolc jó játékos, hosszabbítani kell a kispadunkat. Az eredmény ezúttal másodlagos, a legfontosabb a jó felkészülés" – vélekedett a fiatal holland szakember.
A villámrajt után is a magyar csapat maradt lendületben, a vendégek csak a hatodik percben tudták megszerezni első góljukat. Az ukrán játékvezetők már a kilencedik percben kiállítással büntették a túlságosan szigorúan védekező vendégeket, majd Radulovics és Görbicz is büntetett. Rendkívül pontosan, gyorsan védekezett a magyar válogatott, s Pálinger nemzetközi klasszishoz méltóan védett. Támadásban a lendületes akciók mellett időnként könnyelmű átadások miatt nem végződött minden hazai akció góllal. Lovász kapott kétperces büntetést, de eggyel kevesebb emberrel is a hazaiak bizonyultak gólerősebbeknek.
Pálinger szenzációs védései után tombolt a hozzáértő dunaújvárosi közönség. A félidő hajrájában Görbiczet, majd Lovászt, sőt néhány másodperccel később Radulovicsot is kiállították, így három (!) magyar játékos küzdött öt hollanddal szemben.

A dunaújvárosi Radulovics Bojana, a vb gólkirálynôje megmutatta, miért esélyes újra a világ legjobbja címre az IHF-szavazáson (fotó: Danis Barna)
A dunaújvárosi Radulovics Bojana, a vb gólkirálynôje megmutatta, miért esélyes újra a világ legjobbja címre az IHF-szavazáson (fotó: Danis Barna)
A dunaújvárosi Radulovics Bojana, a vb gólkirálynôje megmutatta, miért esélyes újra a világ legjobbja címre az IHF-szavazáson (fotó: Danis Barna)
A második játékrészt Kirsner indításból szerzett remek gólja nyitotta. A folytatásban a rutinos szélső helyén a hazaiak üdvöskéje, Nagy Ivett kapott lehetőséget, és ezzel megkezdődött a frissítő cserék sorozata. Az első félidőben balátlövőt játszó Ferling vette át az irányítást Görbicztől, és a folyamatos cserék, a szerkezeti változások sem zavarták meg válogatottunkat. Bulath, Mehlmann és a szinte végig csak védekező Szűcs is kihasználta kínálkozó lehetőségeit. A félidő elején bizonytalankodó Sugár is magára talált, így a hajrában már csak a magyarok szereztek gólokat. Szombaton a hollandok a dánokkal Pápán találkoznak, a magyarok pihennek. A magyar–dán csúcstalálkozót vasárnap Győrött (tv: Sport1, 17 óra) rendezik meg.

Vélemények a mérkőzésről: Szóról szóra
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
5 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik