A Dunaferr végig parádézott

A negyedik helyezett Cornexi-Alcoa 20 (!) ponttal maradt le a bajnoktól. Az évad közepétől nehéz volt rangadónak tekinteni ezeknek az élkluboknak az egymás elleni mérkőzéseit, a bajnoki hajrára pedig ellaposodott, szinte érdektelenségbe fulladt a legjobbak több mérkőzése. Az érmesek és európai kupaindulók összecsapásain a presztízs volt a legfőbb tét.
Látszólag sétamenetben nyerte meg a bajnokságot a Dunaferr, ám mind Kiss Szilárd mester, mint csapata hoszszan beszélhetne a 2002–2003-as idény szakmai és anyagi viszontagságairól. Az őszi fordulókban Vácott kijózanító vereséget (27–26) szenvedett az Újváros, de Kiss edző erről a fiaskóról később azt mondta, a lehető legjobbkor jött. A szakember ezután tovább szigorította a fegyelmet együttesében, amely megértette: a legendás Dunaferr-egység és -küzdőszellem segítségével kikecmereghet a pillanatnyi gödörből. S így is lett! A folytatásban a rutinosabb kulcsjátékosok és a feltörekvő fiatalok fantasztikusan meneteltek, és – Pálinger, Ferling, Pigniczki, Pálffy és Bohus, majd a Győrből érkező Kindl vezetésével – gyakorlatilag már az alapszakaszban megszerezték a bajnoki címet. Ezt persze sosem engedte kimondani az együttes vezérkara, hiszen a lányokban az utolsó pillanatig ébren akarta tartani a harci tüzet. S ez sikerült is, mert egyre jobb formába lendült Nagy, Borók, Szrnka, Gáspár és Bulath, vagyis rájátszásban a keret szinte valamennyi tagja tudása javát nyújtotta. Az évad hajrájában a Herz-FTC-vel szemben elbukta ugyan a Dunaferr az MK-döntőt, ám ez semmit sem vont le nagyon biztos és fényes bajnoki sikerének értékéből. Azért pedig külön is dicséretet érdemeltek Pálingerék, hogy az EHF-kupában bejutottak a fináléba, és csak hajszállal maradtak alul a dán Slagelsével szemben.

A ferencvárosiak azt ígérték, Németh András edző vezetésével mindent megtesznek, hogy BL-döntőshöz és bajnoki címvédőhöz méltóan szerepelhessenek. Csakhogy az alapszakaszt négy vereséggel zárták, és legnagyobb vetélytársuktól, az Újvárostól otthon is kikaptak. Ez pedig már jelezte, a folytatásban kisebb csoda kellett volna az aranyérem megszerzéséhez. A csoda elmaradt, a sérülések sorozata pedig tovább nehezítette a népligetiek sorsát. Az évad elején visszatért Brigovácztól bizonyos nézeteltérések miatt elköszöntek, Benyáts, majd a bajnokság második felében Sugár és Miklósová is megsérült. Uhraková remek igazolásnak bizonyult, mert tökéletes párja volt a beállós poszton a továbbra is fantasztikus Pádár Ildikónak. Főleg védekezésben csillogott Pádár Margit, de ha kellett, támadásban is megállta a helyét. Hírnevéhez és tudásához méltóan, kulcsjátékosként kézilabdázott Sugár, Siti, Farkas, Lőwy és Kirsner, hangyaként szorgoskodott Mraviková, és a legkellemesebb meglepetést a gólerős, védekezésben is kitűnő Tóth Tímea szerezte. Kovács Vera és Barna erőszakos, lelkes játéka többször segített a csapatnak, hogy átlendüljön egy-egy holtponton. Az MK-siker némileg kárpótolta a Herz-FTC-t a jó, de nem kiemelkedő BL-szereplésért, valamint az elvesztett bajnoki címért.
A Győr az alapszakaszban még versenyben volt a Fradival a bajnoki ezüstéremért, ám a folytatásban az edzőcsere ellenére sem tudta tartani a lépést. A megfiatalított, olykor rutintalan együttesben Sirina kapus szinte minden összecsapáson bravúrosan védett, s ebben az évadban ő volt a Győr legjobbja (nem véletlen, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány sem bánná, ha a honosítási procedúrája lezárulna). A győri közönség nagy kedvence lett – méltán! – a védekezésben és támadásban egyaránt csillogó Mörtel. A válogatott keretbe is meghívott Görbicz (még csak 20 éves!) látványos rögtönzéseivel gyakran ragadtatta tapsra a szurkolókat, de akkor is nagyon hasznosan kézilabdázott, amikor kiszolgálta társait, és tudását alárendelte a csapat érdekének. Nitescu sérülése és Kindl távozása nem látványosan, de mégis visszavetette a Győrt. Olykor a rangadókon is remekelt Djokics, Mehlmann, Lovász és Vérten, míg a többi fiatal ritkábban jutott szóhoz. A KEK-ben remekül menetelt, és elődöntőt játszott az ETO.
A Cornexiben is edzőcserét határoztak el a vezetők évad közben, ám a fantasztikus tudású hírességeket (Farkas A., Németh H., Deli, Siti B.) felvonultató együttes ennek ellenére sem fért fel a bajnoki dobogóra. Ugyanakkor az EHF-kupában az elődöntőig jutott. (Ez – és a többi európai kupacsapat jó idénye is – a magyar női kézilabda erejét mutatja, tartalékait tükrözi.) Ugyanakkor feltűnő volt, hogy a fényes csillagok mögött a második sor – bár roppant sikeréhes – szerényebb képességű.
Akárcsak a férfiaknál, a női NB I-ben is óriási szakadék tátong az él-klubok, valamint a középmezőnybe és az alsóházba tartozó együttesek között. Ennek az áthidalására az utóbbi évadban meddő kísérleteket láttunk, és a jelek szerint a következőben sem változik meg a rossz – és egyre romló – helyzet, amelyben olyan patinás szakosztályok küzdenek a felszínen maradásért, mint a Vasas, a Bp. Spartacus vagy a DVSC.