Keresési eredmények

Vízilabda
2002.07.18. 23:02
Fájt, mégis bent maradt
Ha valaki, akkor Kovács Zoltán igazán kitett magáért a szerdai, oroszok elleni Világliga-mérkőzésen. Régen láttunk tőle ehhez fogható varázslatot, a válogatottban utoljára tán 1999 júliusában, amikor Kósz Zoltán kisebb sérülése miatt be kellett ugrania a matarói tornán, s különösen a spanyolok elleni találkozón brillírozott.Most viszont azon a produkción is túltett: 68 százalékos védési mutatója egyenesen lenyűgöző (22 lövés ment a kapujára, ebből 15-öt hárított), ráadásul ez csak szikár számadat, nem rögzíti azt, hány abszolút ziccert fogott a Gólya becenévre hallgató hálóőr. Kár, hogy egészen mást is rögzíteni kellett esetében: csütörtökön délelőtt a bal mutatóujját. Merthogy, mint utóbb kiderült, a kapus repedt csonttal védte végig az oroszok elleni találkozót&

Kézilabda
2002.07.18. 23:00
Ugródeszka a jövő évi vb-re
A tavaly már jól bevált recept szerint ismét Mátraházán kezdte a világversenyre való felkészülése hajráját a női juniorválogatott. Korosztályos legjobbjaink Kovács Péter edző vezérletével hétfőtől péntekig tréningeznek magaslaton az augusztus végi finnországi, 12 csapatot felvonultató Európa-bajnokságra. A kerettagok többsége már jól ismeri egymást, hiszen a tavalyi ifjúsági Eb-bronzérmes együttes lépett idén egy korcsoporttal feljebb.

Archiv cikkek
2002.07.18. 22:58
Égig érő dekázás a tréning közben
A bajnoki rajtot megelőző időszakban látogatást tettünk az élvonalbeli csapatoknál. Ez alkalommal azonban inkognitóban. Arra voltunk kíváncsiak, mely együttesek hol, mikor, milyen intenzitással készülnek az előttünk álló évadra. Egyúttal osztályoztuk is (1-től 10-ig) többek között a szorgalmat, az edzői pedagógiát, s mindemellett hangulatjelentéssel szolgálunk a felkészülésről.

Archiv cikkek
2002.07.18. 22:46
Döntetlen esetén aranygól dönthet Siófokon

Archiv cikkek
2002.07.18. 22:45
Lelátóra ültetnék a két edzőt
Idilli kép.Molnár László, az Újpest és Bozsik Péter, a Zalaegerszeg vezetőedzője egymás mellett ülnek szombat este, kellemesen elbeszélgetnek, szotyoláznak, és nézik a Szuperkupa-döntőt. Persze ez a barátságos találkozó nem jöhetne létre, ha nem lenne az Magyar Labdarúgó-szövetség és az Magyar Labdarúgó Liga, na meg az edzőképző központ. És ha mondjuk a két szakembernek lenne A-licence. De nincs&

Archiv cikkek
2002.07.18. 22:43
Ten Cate is bekerült a legjobbak közé

Archiv cikkek
2002.07.18. 22:41
Fogy a türelem Manchesterben
Peter Ridsdale, a Leeds United elnöke megszakította franciaországi nyaralását, és csütörtökön leült Rio Ferdinanddal, hogy elbeszélgessen a Manchester United által kiszemelt védővel. A játékos délelőtt együtt edzett csapattársaival, de az angol sajtó szerint ez volt az utolsó leedsi tréningjeinek egyike, az MU ugyanis felkészült az utolsó hadjáratára, és rövid időn belül megteszi visszautasíthatatlan ajánlatát Ferdinandért.

Archiv cikkek
2002.07.18. 22:40
Helyet követelnek maguknak
Nagyszabású licitálás indult a kontinensek között: egyedül Európa, továbbá az Antarktisz nem szállt síkra egy plusz világbajnoki helyért, utóbbi alkalmasint csak azért nem, mert a kutatók a leszakadó jégtömbökkel vannak elfoglalva. Egyébként áll a bál, Afrika már régóta követelőzik, Óceánia dettó, s a versengésbe a múlt héten beszállt az Észak- és Közép-Amerika országait tömörítő CONCACAF, csütörtökön pedig Ázsia nyújtotta be az igényét.
108684
/
109320