Keresési eredmények

Archiv cikkek
2002.09.13. 00:18
Nem lesz magyar induló
A Suzuki az idén fél évszázados jubileumot ünnepel.A világ harmadik legnagyobb motorkerékpárgyára 1952-ben mutatkozott be először egy vb-sorozaton és fél évszázad elteltével méltóképpen ünnepelhet: Mickael Pichon megnyerte a motokrossz csúcsának számító 250-es vb-t, a kínai Zongshen csapatnak köszönhetően pedig az endurance vb-n is diadalmaskodott.

Archiv cikkek
2002.09.13. 00:17
Beérett öt év munkája
Öt évig küzdött a Michelin-Budapest-rali szervezőbizottsága azért, hogy a kettes szorzójú Eb-futam megkapja az ötös szorzót, és úgy tűnik, végre siker koronázta a fáradozást. A jó hírt Erasmo Saliti, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) dél-európai régiójának képviselője közölte dr. Simon Lajossal, a főváros környéki viadal szervezőbizottságának vezetőjével.

Archiv cikkek
2002.09.13. 00:16
A sikerek folytatódhatnak
Kitűnően szerepeltek ezen a nyáron atlétáink. Eddig hét számban írták át a csúcslistát, másik ötben rekordközeli eredmény született, az Európa-bajnokságon pedig 33 évvel ezelőtt vett részt utoljára olyan sikeres magyar csapat, mint amelyik Münchenben járt. És az idénynek még nincs vége! Hátravan a jövő hét végi madridi Világkupa, ahol az Európa-válogatottban hárman Annus Adrián, Fazekas Róbert és Szeglet Zsolt képviselik színeinket, a holnapi Grand Prix-döntőben pedig hat versenyzőnk léphet pályára.

Tenisz
2002.09.13. 00:12
Ez nem a magyarok napja volt
Mandula Petra nem jutott be a sanghaji WTA-torna negyeddöntőjébe. A második fordulóban a világranglistán nála 86 hellyel hátrébb, egészen pontosan 171.-ként jegyzett japán Szaeki három szettben kifogott rajta, ezzel márpedig véget ért számára a verseny párosban szintén a második körben vérzett el. Pedig egyesben nagyot alkothatott volna Petra, mert annyira gyengécske a mezőny, hogy még Anna Kurnyikova is be tudta verekedni magát a nyolc közé&

Ökölvívás
2002.09.13. 00:10
Mike Tyson legközelebb decemberben bokszol

Ökölvívás
2002.09.13. 00:09
Fogas kérdések után
Interkontinentális bajnoki címmérkőzést már rendeztek Magyarországon (péntek este a Pólus Centerben Gálfi András és a dél-afrikai Anthony Van Niekerk méri össze az erejét a WBO középsúlyú interkontinentális övéért), televíziós közvetítés már volt bokszgáláról (ezúttal az m1-re érdemes kapcsolni, ha valaki ökölvívást szeretne látni a tévében), mérlegelés, illetve sajtótájékoztató pedig talán havi rendszerességgel fordul elő ebben a sportágban.Ki tudja, talán a profiökölvívás végképp befutott Magyarországon?

Archiv cikkek
2002.09.13. 00:07
Heras megrázta magát

Archiv cikkek
2002.09.13. 00:02
München–New York mementó
A huszonegyedik század bevezető esztendeit morzsoljuk, modern korunkban a nemzetközi terrorizmus világméreteket öltő félelmet kelt, és a maga természetének megfelelően a sportot is fenyegeti. Érthető, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyainak szörnyű megsemmisítése
108433
/
109503