Kajak-kenu: idei legjobbjait díjazta a magyar szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.10. 21:35
Gálaműsorral egybekötött ünnepség keretében díjazta idei legjobbjait csütörtök este a Magyar Kajak-kenu Szövetség.

Köszöntőjében Baráth Etele, a szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a magyar kajakosok és kenusok az idei milánói világbajnokságon szinte a maximumot nyújtották, és nemcsak a résztvevő országok között, hanem a magyar sportágakat figyelembe véve is a legtöbb riói kvótát gyűjtötték be. Az elnök külön felhívta a figyelmet a sportág sikeres utánpótlására, hiszen több 23 éven aluli és ifjúsági versenyző a felnőttek között is eredményes tudott lenni.

„Egy alulról építkező szövetség a miénk, ahol a fiatalság idén olyan elképesztő eredményeket alkotott, hogy azzal az idősebbeket is még jobb teljesítményre sarkallja” – jelentette ki Baráth Etele.

A rendezvényen elhangzott, hogy a magyar versenyzők minden korosztályt figyelembe véve 155 aranyérmet nyertek az idei világversenyeken, a sportág pedig 15 versenyzői kvótát szerzett a jövő évi olimpiára és egyet a paralimpiára.

Kihirdették az év legjobb felnőtt, utánpótlás és ifjúsági versenyzőit és edzőit. A felnőtteknél a kajak szakágban ezt a címet a Tótka Sándor (UTE), Molnár Péter (Tiszaújváros) kettős, a nőknél Kárász Anna (Démász-Szeged) érdemelte ki. A kenusoknál a férfiak között a Vasbányai Henrik, Mike Róbert (mindkettő KSI) páros, a nőknél pedig Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) lett 2015 legjobbja.

Az év edzője a többek között a Tótka, Molnár duó felkészülését irányító Hűvös Viktor lett.

A paraversenyzők között Geri Dániel és Váczi Anita, valamint Jancsár László érdemelte ki az év legjobbjának járó elismerést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik