Megvolt a bemelegítés - jöhetnek a britek!

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2013.04.14. 11:17
null
A szurkolók támogatására már a britek ellen is számíthat a magyar válogatott (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Ma délelőtt fakultatív edzéssel zárta felkészülését a magyar válogatott, amely este 19.30-kor Nagy-Britannia ellen kezd a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokságon. A mieink fehér mezben játszanak majd, a kapuban Szuper Levente áll, a kimenetel pedig remélhetőleg győzelem lesz, nem utolsósorban a tavalyi záró meccs miatt...

Kezdi felvenni az utazó sebességet a világbajnokság, pedig még csak az első játéknapnál tartunk.

Ám szombaton már belakták a mérkőzéshelyszínt a csapatok, minden válogatott tréningezett legalább egyet a Papp László Budapest Sportarénában, amely ideiglenes jegét viszont nagyon kímélni kell, úgyhogy a meccsnapokon a szomszédos Gyakorló Jégcsarnokban mozoghatnak a hokisok.

A mieinknek 10.40-től 11.10-ig volt jégidejük vasárnap délelőtt, de nem is kellett több. Ilyenkor csak az a fontos, hogy mozogjanak a srácok, pont annyira megizzadva, hogy aztán legyen értelme a mosásnak. Rich Chernomaz szövetségi kapitány ráadásul fakultatívvá tette az első „morning skate"-et, úgyhogy csak a csere- és vésztartalék kapus Rajna Miklós és Bálizs Bence, illetve két hátvéd, Gőz Balázs és Tokaji Viktor, továbbá négy csatár, Magosi Bálint, Nagy Gergő és Krisztián, valamint Sikorcin Ladislav mozgott. Mindezek tetejébe a kapitány maga is pihent inkább, csupán Gary Clark kapusedző és besegítő szapporói hősünk, Majoross Gergely irányítgatta a fiúkat.

Technikai információ az estével kapcsolatban, hogy furcsa bár, de hivatalosan mi leszünk a vendégcsapat, úgyhogy nem pirosban, hanem fehérben játszunk és a tévéállás szerint a jobb oldali kispad a miénk. További érdekesség, hogy a kanadai Pascal St. Jacques mellett a lengyel Pawel Meszynski lesz a másik vezetőbíró, aki 2008. április 16-án a Japán–Magyarország meccset is fújta Szapporóban. Azt „a" meccset, amelyen a hazaiak szabályos, de nem érvényes találatot szereztek, mert a zebrák nem látták bent a lövést, amely a hálótartó vasról jött ki. Akkor még nem volt kötelező a videóbíró a másodosztályban, azóta már az...

Mindenesetre a magyar válogatott félórája után Nagy-Britannia következett a Gyakorlóban – Olaszország és Dél-Korea lemondta a saját edzését, Kazahsztán és Japán meg egy-egy kapussal cammogott át, szóval senki sem vitte túlzásba... –, amelytől fizikai hokira számíthatunk, bár a statisztika ezt nem feltétlenül indokolná, hiszen a „Team GB" játékosai átlagosan 27 évesek, 183 centisek és 86 kilósak, a mieink pedig 28 évesek, 183 centisek és 87 kilósak, azaz számszakilag pár hónap és pár deka a különbség a kétszer 22 ember között...

De, hogy este a nyakunkon lesznek, arra bátran fogadhatunk. Ugyan csak háromnapos edzőtábora volt Tony Hand csapatának, de tavaly sem volt hosszabb és a záró meccsen kibabráltak velünk, hiszen 5–4-re-kikaptunk. Az is igaz persze, hogy addigra a bronzérem a zsebünkben volt, de ettől még a harci tűz lobog a britek szemében.

„Mint mindig, a csapatszellem és -hangulat kiváló, izgatottan várjuk az előttünk álló feladatokat! – közölte Danny Meyers hátvéd, aki pont ellenünk ünnepli majd 50. válogatottságát. – Nagyon büszke vagyok a félszáz válogatottságomra. Eddig nyertem egy bronz- és egy ezüstérmet, ezeket a pillanatokat sosem felejtem el. A gyűjteményemet szeretném bővíteni, de ha bárki máshogy gondolná, szólok, hogy ez bivalyerős csoport, egyetlen mérkőzés sincs, amelyet félvállról vehetnénk."

Ezzel – saját szempontunkból is – mélyen egyetértünk.

A világbajnokság 12.30 órától a Japán–Kazahsztán meccsel veszi kezdetét, a mieink 19.30 órától játszanak a britekkel.

A NEMZETI SPORT NEM AKÁRHOGY KÉSZÜLT A HOKI-VB-RE

2012 vb Magyarország–Nagy-Britannia 4–5

DIVÍZIÓ 1/A-S VILÁGBAJNOKSÁG, 1. JÁTÉKNAP

MAGYARORSZÁG–NAGY-BRITANNIA
Papp László Budapest Sportaréna, 19.30 (Tv: Sport M). Vezeti:
Meszynski (lengyel), St. Jacques (kanadai), Szergejev (szerb), Hull (kanadai)

A MIEINK VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Kapus:
Szuper (Rajna)
Hátvédpárok:
Vas M., Tokaji – Pozsgai, Szélig – Gőz, Horváth A. – Sille, Szirányi B.
Csatársorok:
Sofron, Bartalis, Ladányi – Hári, Vas J., Kovács Cs. – Mihály Á., Sikorcin, Benk – Magosi, Nagy K., Nagy G.

DIVÍZIÓ 1/A-S VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT , BUDAPEST
A MAI PROGRAM, 1. FORDULÓ

Japán–Kazahsztán 12.30 óra
Dél-Korea–Olaszország 16.00
Nagy-Britannia–Magyarország 19.30 (Tv: Sport M)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik