Jégkorong: Jól játszom, és akkor nem jövök haza – Hadobás Zétény

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.04.19. 12:17
Hadobás Zétényt nem könnyű kizökkenteni a nyugalmából – szerencsére, hiszen ez erényévé válik a jégen. Az A-csoportos világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott legfiatalabb tagjával (aki az idei NHL-draft listájára is felkerült) beszélgettünk még a japánok elleni, második felkészülési meccs után. 

A svéd másodosztályban légióskodó 20 éves hátvéd elmondta, nem szokott azon gondolkozni, hogy ilyen fiatalon bekerül-e az A-csoportba utazó keretbe, csak teszi a dolgát, aztán majd a szakmai stáb dönt. Azt is megtudtuk tőle, hogy az e heti, lengyelországi felkészülési mérkőzések után a jelenleg 30 fős keret 25-ösre szűkül, s már azok utaznak tovább Nagy-Britanniába, akik Tamperében is jégre lépnek.

„Jól játszom, és akkor nem jövök haza” – reagált arra a felvetésre, hogy izgul-e egy kicsit amiatt, nehogy a hazautazók között legyen.

Videónkban arról is beszél, mennyire fogadták be a rutinosabb társak, milyen visszajelzéseket kap a szakmai stábtól, valamint a magyar címeres mez jelentőségéről is ejt néhány szót.

Időközben az is kiderült, hogy Hadobás Zétény felkerült az észak-amerikai profi liga (NHL) idei draftlistájára. Erről bővebbenITTolvashat.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bálizs Bence (GKS Jastrzabie, lengyel), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Coventry, brit)
Hátvédek:Falus Ádám (GC Küsnacht Lions, svájci), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (BJA), Hadobás Zétény (Västeras, svéd), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Szabó Bence (BJA), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok:Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Bartalis Istvány (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Corona Brasov), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJA), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Northern Michigan University, amerikai), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sofron István (Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vértes Nátán (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 5., szerda, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 0–1 – szétlövéssel
Április 6., csütörtök, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 1–4
Április 14., péntek, Miskolc
Magyarország–Japán 5–2
Április 15., szombat, Miskolc
Magyarország–Japán 0–3
Április 20., csütörtök, Tychy
18.30:
Lengyelország–Magyarország
Április 21., péntek, Bytom
20.15:Lengyelország–Magyarország
Április 25., kedd, Milton Keynes
18.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Április 26., szerda, Nottingham
18.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Május 3., szerda, Budapest
19.00:Magyarország–Szlovénia–zárt kapuk mögött
Május 4., csütörtök, Budapest
19.00:
Magyarország–Szlovénia
Május 9., kedd, Budapest
19.00:Magyarország–Kanada

JÉGKORONG-VB, 2023
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-PROGRAMJA(magyar idő szerint)
Május 13., szombat
15.20:
Magyarország–Dánia
Május 14., vasárnap
11.20:
Magyarország–Egyesült Államok
Május 16., kedd
19.20:
Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök
15.20:
Magyarország–Svédország
Május 19., péntek
15.20:
Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap
15.20:
Magyarország–Németország
Május 22., hétfő
19.20:Magyarország–Ausztria

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik