ICEHL: a válogatott szünet után két nappal már játszik a Fehérvár

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 16:00
null
Hári János szerint jót tehetett a szünet a Fehérvárnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A Volán mind a tíz magyar válogatott játékosa visszatért Székesfehérvárra, a keret mégsem változatlan a nemzetközi szünet előttihez képest, hiszen két korábbi légiósával is szerződést bontott a klub a közelmúltban. Kevin Constantine együttese most Bécsbe utazik, hogy feledtesse az utóbbi négy meccs vereségeit.

Először fordult elő, hogy a HydroFehérvár AV19 válogatott jégkorongozóinakugyan az az amerikai szakember, Kevin Constantineparancsolt címeres mezben is, mint klubjukban. Tíz olyan játékos is részt vett a Sárközy Tamás Emléktornán, akik kedden ismét az osztrák bázisú ICE HL ligában léphetnek jégre. A szövetségi kapitány csak később rendelte a válogatotthoz a székesfehérvári játékosokat, hiszen ők már minden bizonnyal elsajátították a mester elképzeléseit vagy legalábbis előrébb járnak annakmegvalósításában. Éppen ezért közülük legtöbben,csak a válogatott szombati, Franciaország elleni mérkőzésén léptek jégre, majd a vasárnapi bronzmeccsre már csak két fiatal, Ambrus Gergő és az Ukránok ellen aznap debütáló kapus, Horváth Dominik maradtak Budapesten.

A Volán csatára, Hári János szerint jókor szakította félbe a válogatott szünet a bajnokságot, mivel csapata nem volt a legjobb periódusban. Legutóbbi négy mérkőzésüket elveszítették a fehérváriak, és különösenmegterhelő lehetett számukra mentálisan az, hogy kivétel nélkül mindegyiken egy-egy góllal maradtak alul aktuális ellenfeleikkel szemben.

„Nagyon frusztráló volt a legutóbbi bajnoki hétvége, nem ártott egy kis szünet nekünk. Újult erővel vágunk neki a bajnokság folytatásának.Az előző összecsapásunkon legyőztük a Bécset és reméljük, hogy szerencsésebbek is leszünk, mint a válogatott szünet előtti etapban. A játékunk intenzitásán kell javítanunk és akkor bárkivel felvehetjük a versenyt”–mondta Hári János.

Október 26-án, amikor legutóbb a találkozott egymással a két csapat, a rendes játékidőben 1–1 volt az állás éscsak a szétlövésben dőlt el a meccs, amiben többek között Hári János is eredményes volt.

A Fehérvár a tabella nyolcadik helyén áll, ez pedig, a tavalyi szereplésük tekintetében, mindenképpen elmarad az előzetes várakozásoktól.A csapat vezetőedzője egy véleményen van játékosával abban a kérdésben, pozitív lehet-e a válogatott szünet hatása a játékosokra.

„Rengeteg energiát felemészt mérkőzésről mérkőzésre maximumot nyújtani, így, ha lehetőség van szünetet tartani és kicsit megállni a versenynaptár diktáltafeszestempó közepette, az mindig jót tesz mentálisan. Vannak játékosaink, akik végig pihentek a szünet alatt, vannak,akik velünk voltak a Sárközy tornán, és olyanok is, akik külföldi válogatottban játszottak.Különböző állapotban tér vissza mindenki, de ez a liga összes csapatának játékosaira is igaz.Szerintem minden jó hokicsapat alapja a kemény munka. A játékuk alapján azt gondolom, hogy ezt Bécsben elvégzik, de mi is így teszünk. Harcosnak kell lennünk, ha nyomás alá helyez az ellenfelünk attól nem szabad megijedni és minél több időt kell töltenünk a riválisunk harmadában”– nyilatkozta Kevin Constantinea találkozót megelőző napon.

A két csapat összecsapásán a korongot kedden este negyed nyolckor, Bécsben fogják bedobni és ez lesz a fehérváriak első olyan mérkőzése az idényben, amikor a vezetőedző már nem számíthat két korábbi légiósára, BenBetkerreés Patrick Newellre, akik a nemzetközi szünet alatt, közös megegyezéssel távoztak a csapattól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik