Jégkorong: távozott a Dunaújvárosi Acélbikák edzője

2025.03.20. 15:54
Somogyi Balázs távozik a Dunaújvárostól (Fotó: Dunaújvárosi Acélbikák HK)
Közös megegyezéssel távozik a jégkorong Erste Ligában sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője, Somogyi Balázs.

A klub csütörtökön jelentette be, hogy nem folytatják a munkát Somogyival. A szakmai egyeztetések során mindkét fél mérlegelte a lehetőségeket, a vezetőedző pedig már ekkor jelezte, a továbbiakban szeretne a szakmai fejlődésére koncentrálni, így lezárják az egyéves együttműködést.

Somogyi elmondta, hogy miután egyeztetett id. Azari Zsolt klubvezetővel és átbeszélték a 2024–2025-ös idényt, úgy döntött, hogy szeretné bejárni azt az utat, amit szinte minden vezetőedző bejár, legyen az utánpótlásban vagy felnőtt stábban.

„Sok mindent elsajátítottam játékos-pályafutásom során, de edzőnek lenni más, hiszen az önös érdekek háttérbe szorulnak és húsznál több játékost kell előtérbe helyezni, amihez kell egyfajta pedagógia, rutin és határozottság” – fogalmazott.

Hozzátette: „Tudom, hogy előbb, vagy utóbb célba érek, és éppen ezért nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a folyamatos fejlődésre és tanulásra. Hogy ezt az utat hol kezdem, még a jövő zenéje.”

 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
53 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
16 órája

Jégkorong: három győzelem és egy vereség a fiúválogatottaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 21:15

Kétgólos előnyről szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.11.05. 20:11

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
2026.11.05. 16:49

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
2026.11.05. 13:59

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
2026.11.05. 12:12

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27