Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 19:24
Címkék
Fotók: Szabó Miklós/Nemzeti Sport

Nyolc év után játszott újra Kustánszeg csapata, a 461 lelket számláló göcseji település pályájára életet vitt a Zalai Főnix.

A hétvégén újabb településen költözött élet az elhagyott pályára, a Hátsó füves futballmentő túra vasárnapi állomásán, a göcseji Kustánszegen a Zalai Főnix lépett pályára a 2017-es feloszlása után ismét összeálló helyi csapat ellen. Az 5–3-as hazai győzelmet hozó mérkőzést településtörténeti séta vezette fel, érintve a Kustánszegi-tavat, a templomdombot és a világháborús emlékművet. A pálya előkészítéséről és a méltó vendéglátásról a Bécs Tiborné polgármester vezette kustánszegi önkormányzat gondoskodott, és ismét bizonyította elhivatottságát a Zalai Főnix mögött álló szervezőhármas, Szabó Zoltán, Hegedüs Enikő és Bóbics László is. A Nemzeti Sport zalai tudósítójának vezetésével – a késő délutáni eső lezúdulása előtt – futballtörténeti beszélgetés elevenítette fel a meghatározó epizódokat. A kustánszegi napról a Nemzeti Sport fotóriportere, Szabó Miklós képsorozatával számolunk be.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
35 perce

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
38 perce

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
56 perce

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
1 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
2 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik