PSG: Mauricio Pochettino távozott, Galtier váltja – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2022.07.05. 13:01
null
Mauricio Pochettino búcsút intett Párizsnak (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) címvédője, a Paris Saint-Germain hivatalos honlapján számolt be róla, hogy már nem az argentin Mauricio Pochettino a csapat edzője. A párizsiak később bejelentették, a Lille-lel bajnoki címet szerző, legutóbb a Nice-t nemzetközi porondra vezető Christophe Galtier veszi át az irányítást.

Az 50 éves szakember a spanyol Espanyol és az angol Southampton után 2014 és 2019 között irányította a Tottenham Hotspurt, majd egy kétéves pihenő után, 2021 januárjában nevezték ki a Paris Saint-Germain vezetőedzőjének.

Pochettino 84 mérkőzésen 55 győzelmet, 15 döntetlent és 14 vereséget tud felmutatni a párizsiakkal, akikkel előbb francia Szuperkupát, aztán kupát, végül bajnoki címet szerzett.

 

Mint azt korábban, nemzetközi sajtóhírekre hivatkozva megírtuk, a párizsiak vezetőedzői posztjára Christophe Galtier az elsőszámú jelölt, aki a Lille-lel francia bajnoki címet szerzett, míg a Nice-szel Európa-liga-indulást érő helyen végzett az elmúlt idényben.

FRISSÍTÉS (14.10): A Paris Saint-Germain Mauricio Pochettino távozásának bejelentése után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a csapat irányítását Christophe Galtier veszi át!

„Meghatódtam. Nagyon büszke vagyok. Negyvenöt perce érkeztem Párizsba és ott láttam kiírva: „Here it is Paris” (Ez itt Párizs – a szerk.). Ez a mondat elvárásokat támaszt. Boldoggá kell tennünk az itteni embereket, de felkészültem. Én vállaltam el ezt a kötelezettséget, amire képes vagyok. Egyedül nehéz lenne, de együtt erősek vagyunk. Luis Campos (a PSG átigazolásokért felelős szakembere – a szerk.) személye fontos faktor volt a döntésemben, de az elnökkel folytatott beszélgetés is arra sarkallt, hogy elfogadjam a felkérést” – fogalmazott székfoglalójában Christophe Galtier.

„Vannak játékosok. akik nyerni akarnak és szórakozni. Találkoztam olyan öltözőkkel, ahol sok az egó. Itt viszont egy olyan közös projektet kell létrehoznunk, ahol nincs kompromisszum. Tudom, hogy a vezetőség minden támogatást megad mindenkinek” – tette hozzá.

„A korábbi klubjaimhoz képest Párizsban sokkal többet kell birtokolni a labdát. Amellett, hogy jól kell támadnunk, meg kell találnunk az egyensúlyt” – kezdett bele a sportszakmai dolgokba a Lille-t bajnoki címig, a Nice-t nemzetközi porondig vezető Galtier, aki szerint elképzelhető, hogy a PSG háromvédős rendszerben játszik a jövőben.

„Még nem találkoztam a játékosokkal, de alakítom a keretet. Van egy ötletem, amit szeretnék viszontlátni a csapattól: azt szeretném, ha magasan játszanánk, de mindenképp pontos modellel kell rendelkeznünk” – húzta alá az 55 éves szakember.

Christophe Galtier veszi át Messiék irányítását (Fotó: AFP)
Christophe Galtier veszi át Messiék irányítását (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
36 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
13 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28