PSG: 90 millió euróért elengednék Neymart – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 21:24
null
Nem biztos, hogy Neymart sokáig láthatjuk a PSG-ben (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-German a nyáron nyitott lesz Neymar eladására – írja az As.

 

A párizsi alakulat sokkolta a futballvilágot 2017-ben, amikor 222 millió euróért megvette Neymart a Barcelonától. A brazil klasszis azóta 141 tétmérkőzésen 98 gólt jegyzett és 59 gólpasszt osztott ki a PSG játékosaként, összesen négy bajnoki címet, három Francia Kupát és két francia Ligakupát nyert a csapattal.

Hiába a sok-sok trófea, Neymar egyelőre nem tudta a Paris Saint-Germaint Bajnokok igája-győzelemhez segíteni – igaz, 2020 nyarán közel jártak a végső sikerhez, ám a fináléban alulmaradtak a franciák a Bayern Münchennel szemben.

Az As értesülései szerint a PSG idén 90 millió euró ellenében elengedné a brazil szélsőt – ez azt jelenti, hogy nagyjából 122 millió fontot bukhat a fővárosi egyesület Neymaron.

A Transfermarkt egyébként jelenleg pontosan 90 millió euróra becsüli a 30 éves futballista értékét, aki tavaly májusban írta alá új, 2025-ig tartó szerződését.

Neymar legutóbb egy Instagram-videóban mondta el, már belefáradt abba, hogy exjátékosok kritizálják a teljesítményét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik