MLS: Messi az Inter Miamiban folytatja, nem tér vissza a Barcához – sajtóhír

2023.06.07. 18:20
null
Itt a vége? Messi nem tér már vissza játékosként a Barcához? (Fotó: Getty Images)
A francia L'Équipe és Fabrizio Romano szerint eldőlt Lionel Messi jövője. A hétszeres aranylabdás klasszis állítólag órákon belül bejelenti, hogy az egyesült államokbeli élvonalban, vagyis az MLS-ben szereplő Inter Miamiban folytatja pályafutását. Romano ráadásul úgy tudja, immár kizárt, hogy Messi visszatérjen Barcelonában.

 

A L'Équipe korábbi információi még arról szóltak, hogy Messi és családja még maradna Európában, így ha el is fogadja a hétszeres aranylabdás klasszis az amerikaiak ajánlatát, akkor is visszatérne Barcelonába, kölcsönben.

Fabrizio Romano azonban már arról ír, hogy utóbbi ki van zárva, Messi a következő idényt biztosan David Beckham csapatánál, az Inter Miaminál tölti majd, amely egyébként ebben az évadban pocsékul szerepel a bajnokságban.

Messi meggyőzésében az Apple és az Adidas is jócskán kivette a részét. Előbbi a liga hivatalos közvetítőjeként az előfizetésekből, utóbbi pedig mezbeszállítóként a mezeladásokból befolyó összegből ajánlott részesedést az argentin világbajnoknak.

A hivatalos bejelentést mára, vagyis szerda estére várják.



 

Legfrissebb hírek

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
4 órája

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
13 órája

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:43

Legyűrte a PSG a Le Mans-t, a Lorient kiütéssel győzött

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Az ügyészek 4-12 év börtönbüntetést kértek a Maradonát kezelő orvosokra

Minden más foci
2026.10.10. 09:43

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41