Felkészülés: iksszel debütált Capello az orosz kispadon

Vágólapra másolva!
2012.08.15. 19:00
Fabio Capello döntetlennel debütált az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként. A szbornaja szerda este felkészülési mérkőzésen Moszkvában 1–1-es döntetlent játszott Elefántcsontparttal.
Azért volt, ami tetszett Fabio Capellónak (Fotó: Action Images)
Azért volt, ami tetszett Fabio Capellónak (Fotó: Action Images)

Túlzás lenne azt állítani, hogy Fabio Capello neve óriási tömegeket mozgatott meg Moszkvában, a Lokomotiv 28 810 fős stadionjában egész szektorok maradtak üresen, és amelyekben ültek emberek, ott is több helyen erősen foghíjasak voltak a sorok.

A meccsre kilátogatók az első félidőben csak néhány keményebb összecsapást, és kisebb helyzeteket láthattak, a második félidő elején viszont az Eb-n is villogó Alan Dzagojev szabadrúgásával megszerezte a vezetést Oroszország. 1–0

A fiatal gólszerző ezután már nem sokáig volt a pályán, Capello beküldte a helyére Andrej Arsavint, a csere a közönség körében mindenesetre nem aratott osztatlan sikert. Ekkor kapusposzton is változtatott az olasz szakember, Igor Akinfejev helyét Vjacseszlav Malafejev foglalta el. A 77. percben így már őt mattolta Max Gradel, aki bal oldali beadás után előbb a kapufára fejelt, ám a kipattanót már – szintén fejjel – gólra váltotta, az orosz védők duplán elaludtak az esetnél. A Saint-Étienne 24 éves támadója először volt eredményes az elefántcsontparti válogatottban. 1–1

A hátralévő időben az oroszok már nem tudtak újítani, így Capello döntetlennel mutatkozott be a szbornaja kispadján.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OROSZORSZÁG–ELEFÁNTCSONTPART 1–1 (0–0)
Moszkva, Lokomotiv-stadion. V: Cakir (török)
OROSZORSZÁG: Akinfejev (Malafejev, 59.) – Anyukov (Logasov, 30.), Ignasevics, V. Berezuckij, Sennyikov – Gyenyiszov, Glusakov, Dzagojev (Arsavin, 59.), Fajzulin, Bisztrov (Szamedov, 74.) – Pavljucsenko (Kokorin, a szünetben). Szövetségi kapitány: Fabio Capello
ELEFÁNTCSONTPART: Yeboah – E. Eboué (Gosso, 84.), Bamba, Tiéné, K. Touré – Razak (Konan, 69.), Y. Touré (Sagbo, 90.), Zokora, Gradel – A. Keita, Drogba. Szövetségi kapitány: Sabri Lamouchi
G: Dzagojev (55.), ill. Gradel (77.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik