Vb 2022: Mario Götze már nyolc éve túljutott a csúcson

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.11.15. 12:49
null
Mario Götze nyolc év után ismét elindult világbajnokságra a német válogatottal (Fotó: Imago-Images)
A német válogatottba öt év után meghívott Mario Götze a The Athleticnek őszintén beszélt az utóbbi évek megpróbáltatásairól.


Öt éve nem szerepelt a válogatottban, mégis ott lesz a világbajnokságon a 2014-es torna hőse. Mario Götze legutóbb 2017. november 14-én, a Franciaország elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára a német együttesben, gólpasszt adott a 2–2-re végződő találkozón. Azóta egyszer sem kapott meghívót, azaz kihagyta a 2018-as világbajnokságot, valamint a tavaly rendezett Európa-bajnokságot.

Nemrégiben teljesen valószerűtlennek tűnt, hogy ott lesz a katari vb-n, ám az őszi szezonban nyújtott teljesítményével meggyőzte Hans-Dieter Flick szövetségi kapitányt. Az Eintracht Frankfurt 30 éves középpályása a bajnokságban tizenöt mérkőzésen két gólt szerzett és egy gólpasszt adott, a Bajnokok Ligájában pedig az öt fellépésén adott két gólpasszal vette ki részét a továbbjutásból.

A története és a beválogatása azonban nemcsak emiatt érdekes. Nyolc évvel ezelőtt, az Argentína ellen hosszabbításban 1–0-ra megnyert világbajnoki döntőben ő szerezte a németek győztes gólját, 22 évesen nemzeti hős lett, és összejött neki az, amiről a legtöbb futballista egész életében álmodik. Naná, hogy ő is feltette magának a kérdés: van-e feljebb annál, hogy valaki győztes gólt lő a vb-döntőben?

„Ha ilyen fiatalon ilyen nagy eredményt ér el valaki, ott motoszkál a fejében, hogyan tovább, van-e ennél feljebb – mondta Mario Götze a The Athleticnek még a kerethirdetés előtt. – Ilyenkor bizony eszébe jut az embernek, jobb lenne a csúcson abbahagyni. Ha újraírhatnám a történetem, harmincöt évesen szereznék győztes gólt a világbajnokságon, utána pedig visszavonulnék. Időbe telt, mire teljesen feldolgoztam, mit értem el. Ráadásul négy héttel a vb után már kupameccset játszottam a Bayern Münchennel egy harmadosztályú csapat ellen, ami elég szürreális élmény volt.”

Az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Mint kiderült, már a Bayernnél is anyagcsere-problémával és ebből fakadó krónikus fáradtsággal, valamint súlyproblémával küzdött, ráadásul sérülések is nehezítették a helyzetét. 2016 nyarán visszatért a Dortmundba, és bevallása szerint sokat segített neki, hogy a csapatot akkoriban irányító Thomas Tuchel megértő volt az állapotával kapcsolatban. Ugyanakkor a The Athleticnek azt is elmondta, annyira azért nem volt súlyos a helyzet, ahogyan a média sugallta, a karrierje nem volt veszélyben.

„Nem mennék olyan messzire, hogy azt mondjam, veszélyben volt a pályafutásom – folytatta. – Tudtam, hogy kezelhető a helyzet. Úgy álltam hozzá, hogy ha mindent helyesen csinálok, néhány hónap alatt rendben leszek. Ettől még nyilvánvalóan nehéz volt. Amikor visszatértem a Dortmundba, nem volt egyszerű elmondani, mi a baj. Ha sérült vagy, akkor közlöd, hogy van egy törésed vagy szalagszakadásod, de itt nem volt ennyire kézzelfogható és látható a probléma. Thomas Tuchel azonban nagyon elfogadó volt.”

Négy évvel később, 2020 októberében légiósnak állt, a PSV-hez szerződött, amellyel az idén megnyerte a Holland Kupát, majd a nyáron a Frankfurthoz igazolt. Bár valószínűleg nem lesz kezdő a vb-n, csereként jó eséllyel lehetőséget kap – és ki tudja, talán ismét megvillan majd, mint 2014-ben…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik