Vb 2010: Montolivo szerint több támogatást kell adniuk a csatároknak

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 18:32
A világbajnoki címvédő szégyenszemre nem bírt az új-zélandiakkal, hiszen 1–1-re végzett egymással az olasz válogatott és a „kiwis" tizenegy.

Az olasz középpályás, Riccardo Montolivo szerint a támadók több segítséget „érdemelnének" tőlük, középpályásoktól.Riccardo Montolivo szerint a támadók több segítséget „érdemelnének" tőlük, középpályásoktól.

„Újra nagy zavarba jöttünk az első meleg helyzetnél – nyilatkozta a lefújást követően. – Mindent megtettünk a kapott gól után, ami tőlünk tellett, de ezzel sem tudtunk nyerni. Nem hiszem, hogy gyenge csatáraink vagy a rossz csapatszellem miatt nem megy nekünk, többet kell nekünk, középpályásoknak támadnuk és kapura lőnük."

Kitért a harmadik mérkőzésre is, amelyet a szlovákokkal vívnak:

„Megpróbáljuk megnyerni azt a mérkőzést, minél több góllal".

Ha a második helyen is, de továbbjutnak az olaszok, a hollandokkal találkozhatnak a következő körben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik