UEFA: Nem volt késés Varga Barnabás kezelésében és ápolásában

2024.06.24. 16:41
Az UEFA szerint szabályszerűen járt el az egészségügyi stáb (Fotó: Koncz Márton)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn közleményben védte meg az egészségügyi stábot, amely Varga Barnabás súlyos sérülésénél működött közre vasárnap este a skótok elleni, stuttgarti Európa-bajnoki mérkőzésen.

A Ferencváros csatára a 68. percben ütközött a skótok kapusával, ami után hosszú percekig ápolták a pályán, majd lepellel körbe kerítve hordágyon hagyta el a gyepet, a stadionból pedig az egyik helyi kórházba szállították. Ott hétfőn többszörös csonttörés miatt arcműtéten esett át, és legkorábban szerdán engedhetik ki.

„A koordináció a helyszínen lévő összes egészségügyi személyzet között profi volt, minden orvosi folyamat a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt. Nem volt késés a játékos kezelésében és ápolásában” – írta az UEFA a dpa német hírügynökségnek küldött közleményében.

Többen – köztük a magyar csapatkapitány, Szoboszlai Dominik – is kritikát fogalmaztak meg, nem értették, hogy a mentősök miért nem rohantak be azonnal a pályára és miért nem hozták be gyorsan a hordágyat.

„Szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a csapatorvos másodpercekkel az eset után már beavatkozott. Közvetlenül ezután egy másik orvos végzett el vizsgálatot a szokásos orvosi gyakorlatnak megfelelően. A mentőcsapat az előírásoknak megfelelően a pálya szélén várt és utána érkezett a hordágy, amikor kérték a játékos elszállítását” – fogalmazott az UEFA, amely szerint a reagálás nem volt lassú.

Az A-csoport harmadik fordulójának mérkőzését a magyar válogatott 1–0-ra nyerte meg Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, ezzel három ponttal a harmadik helyen végzett és még reménykedhet a nyolcaddöntőbe jutásban.

 

Legfrissebb hírek

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
8 órája

Két csatár, egy döntés – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.09. 23:44

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Marco Rossi irányításával most már fél Európát legyőztük

Magyar válogatott
2026.10.09. 12:03

Szalai József: Szerény srác vagyok, az is maradok

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 10:30

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

A Paks adja a legtöbb újoncot Rossinak – a Fradit is megelőzve; 3 évvel fiatalabb a válogatott

Magyar válogatott
2026.10.08. 12:29