Euro 2012: Hodgson szerint jobbak voltak, mint várták

2012.06.20. 18:13
Címkék
Az Európa-bajnokság előtt sok sebből vérző angol labdarúgó-válogatott megnyerte a D-csoport küzdelmeit, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Ez a „menetelés" még szövetségi kapitányukat is meglepte.

„Csoportgyőzelmünk részben meghaladta a várakozásokat – idézi a BBC Roy Hodgsont. – A két győzelmet és az egy döntetlent senki sem várta tőlünk. Nagyon örülünk csoportgyőzelmünknek, nem volt könnyű elérni. Az ukránoknak nagyon jó játékosai vannak, a franciák 23 mérkőzés óta veretlenek voltak, és a svédek ugyebár megverték őket. Nagyon nehéz volt legyőzni az ukránokat, főleg, hogy tudtuk a másik mérkőzés eredményét, de erőfeszítéseink ezúttal eredményt szültek. Sokat segített ebben az a négyezer angol szurkoló, akik ott voltak a helyszínen, remek érzés, hogy oda is elkísértek minket."Roy Hodgsont. – A két győzelmet és az egy döntetlent senki sem várta tőlünk. Nagyon örülünk csoportgyőzelmünknek, nem volt könnyű elérni. Az ukránoknak nagyon jó játékosai vannak, a franciák 23 mérkőzés óta veretlenek voltak, és a svédek ugyebár megverték őket. Nagyon nehéz volt legyőzni az ukránokat, főleg, hogy tudtuk a másik mérkőzés eredményét, de erőfeszítéseink ezúttal eredményt szültek. Sokat segített ebben az a négyezer angol szurkoló, akik ott voltak a helyszínen, remek érzés, hogy oda is elkísértek minket."

Kitért a szakember természetesen az ismét pályára lépő Wayne Rooney-ra is.

„Ismeri őt mindenki, tudjuk, mire képes. Most rendkívül jól játszott, Danny Welbeckkel remekül együtt tudtak működni. De Steven Gerrarddalis igencsak elégedett vagyok."

Az angol sajtó hosszasan csemegézett az ukránok meg nem adott találatán, szerintük ez minimum járt nekik azok után, hogy 2010-ben a világbajnokságon a németek ellen nekik is volt egy szintén érvényes, ám meg nem ítélt góljuk.

„Nincs gólvonal-technológia, de a lassítások sem oldanának meg mindent 100 százalékosan. Ez most szabályos gól volt, szóval mázlistának érezhetjük magunkat" – ismerte el Hodgson.

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
6 perce

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
27 perce

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
44 perce

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
59 perce

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
1 órája

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
1 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2 órája