Rosberg: „A Renault csalt, engem illet a győzelem!”

Vágólapra másolva!
2009.09.23. 12:42
Címkék
A Williams-Toyota német pilótája, Nico Rosberg úgy véli, őt illeti a 2008-as Szingapúri Nagydíj első helye, hiszen az akkori győztes Fernando Alonso istállója, a Renault csalt a futamon. A német pilótának eddig az akkor szerzett második hely a legjobb eredménye.
Rosberg úgy érzi, neki kellett volna a dobogó legfelső fokán állnia Szingapúrban (fotó: Action Images - archív)
Rosberg úgy érzi, neki kellett volna a dobogó legfelső fokán állnia Szingapúrban (fotó: Action Images - archív)

A 2008-as Szingapúri Nagydíjat a második helyen záró Nico Rosberg úgy véli, a Renault csalása miatt őt illeti az első hely, nem pedig a pályán elsőként leintett Fernando Alonsót. A Williams-Toyota pilótája szerint a Nelsinho Piquet által okozott balesetből hasznot húzó spanyol világbajnokot utólag diszkvalifikálni kellene, mivel jogosulatlan előnyre tett szert a versenyen.

„A Renault csalt. Emiatt ki kellene zárni őket a futamról, a győzelem pedig engem illet" – mondta Rosberg az idei szingapúri verseny előtt a The Straits című helyi napilapnak.

A német érvelésében kétségkívül van igazság, de kevés esély mutatkozik rá, hogy valóban őt hirdessék ki győztesnek, mivel Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke már a Renault-ügy tárgyalása előtt emlékeztetett arra, hogy lezárult világbajnokságok futamainak eredményét nem lehet utólag megváltoztatni.

Rosberg – akinek eddigi legjobb eredménye a 2008-as Szingapúri GP-n szerzett második hely – ezenkívül elmondta, szerinte helytelen, hogy a versenyautóját csapatutasításra falhoz csapó Nelsinho Piquet megúszta büntetés nélkül az esetet.

„Ugyanúgy benne volt az ügyben, mint Flavio Briatore vagy Pat Symonds. Őt is meg kell büntetni, végül is ő okozta a balesetet" – érvelt Rosberg.

Legfrissebb hírek

Fogadalmat tett az Egyetemi Világjátékokra induló magyar csapat

Egyéb egyéni
11 perce

Gálfi Dalma nyolcaddöntőbe jutott Svédországban

Tenisz
14 perce

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
19 perce

Férfi kézilabda: a Ferencváros az El-ben, a Tatabánya és a Balatonfüred az Ek-ban indul

Kézilabda
24 perce

Megvan Nikitscher Tamás csapatának új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
50 perce

Gyorshajtás és kerékprobléma ‒ ez okozta Jotáék halálát

Angol labdarúgás
1 órája

Massimiliano Allegri: Modric augusztusban csatlakozik hozzánk

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik