Ferrari: Csak magunkra szabad figyelnünk

2012.11.20. 16:20
null
Vajon Fernando Alonso képes lesz arra, hogy ne figyeljen Sebastian Vettelre Brazíliában? (Fotó: Action Images)
A Red Bull és a Ferrari is úgy áll neki az idényzáró Brazil Nagydíjnak, mint bármelyik másik Formula–1-es viadalnak – legalábbis ezt ígérik a csapatfőnökök. A pontversenyt 13 pontos előnnyel vezető Sebastian Vettelnek értelemszerűen több veszítenivalója van, mint Fernando Alonsónak, akit az időjárás is segíthet Interlagosban.

 

Sebastian Vettelnek a világbajnoki címhez elég lenne az első négyben végeznie, hogy Fernando Alonso eredményétől függetlenül világbajnok legyen. A Red Bullnál azonban hallani sem akarnak arról, hogy a sorozatban harmadik vb-címére törő német megelégedjen a harmadik vagy negyedik helyezéssel.

„Nagy hiba lenne, ha nem úgy állnánk neki az idényzáró futamnak, mint az eddigi 19-nek – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Támadnunk kell, ki kell hozni a maximumot az autókból és önmagunkból: Az idény során láthattuk, hogy bármi megtörténhet. Örülünk, hogy nálunk van az előny, így könnyebb győzelemmel zárni a szezont."

VB-ESÉLYEK
Vettel a világbajnok, ha az évadzárón…
…legalább a negyedik helyen végez
…legalább a hetedik helyen ér célba, Alonso pedig nem nyer
…legalább kilencedikként végez, miközben Alonso legfeljebb harmadik
…nulla vagy egy pontot szerez, Alonso pedig nem dobogós
Alonso a világbajnok, ha Brazíliában…
…győz, és Vettel legfeljebb ötödik
…második, Vettel pedig legfeljebb nyolcadik
…harmadik, Vettel pedig legfeljebb tizedik
Pontegyenlőség esetén több győzelmének köszönhetően Vettel a világbajnok.

A Red Bull a Brazil GP-n a Renault tanácsát elfogadva a lehető legújabb generátorra vált, miután az Amerikai Nagydíjon a Lotus, a Williams és a Caterham is gond nélkül vetette be az eszközt. A világbajnok istálló azonban egy régebbi verziót használt, amely tönkrement Mark Webber autójában, és az ausztrál kiesett.

„Minden teszten átment az új generátor, amelyet először Austinban vetettünk be. A Williams, a Lotus és a Caterham is elégedett volt vele, s egyes példányok már kétezer kilométer felett járnak. A Red Bullnak nem kell aggódnia emiatt" – mondta Remi Taffin, a Renault műszaki vezetője a Magnetti Marelli által gyártott alkatrészről, amelynek korábbi verziói Webber kiesése előtt Vettellel kétszer is kibabráltak.

Alonsónak mindenképpen dobogóra kell állnia a világbajnoki címhez, de így is szinte csak akkor van esélye a végső diadalra, ha Vettel kiesik. Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke mindenesetre leszögezte: a Ferrarinak csak magára szabad figyelnie.

„Tudjuk, mennyivel jobb eredmény kell Fernandónak: Sebastian előtt kell zárnia úgy, hogy sokan közéjük kerülnek, s még nem is beszéltünk a legrosszabb eshetőségről – mondta Domenicali. – Seb nagyon jól vezet, remek az autója, de ezzel most nem foglalkozhatunk, magunkra kell összpontosítanunk. Mark esete megmutatta, hogy bármikor bármi történhet, ezért is a lehető legjobban fel kell készítenünk az autót a versenyre. Az időmérős tempón javítanunk kell, az amerikai volt az egyik legrosszabb kvalifikációnk, ez nem ismétlődhet meg."

Az erőviszonyokat befolyásolhatja és Alonso esélyeit növelheti az időjárás: az előrejelzések szerint a napos péntek után szombat délután és vasárnap egész nap eshet az eső, a verseny napjára 60 százalékos valószínűséggel ígérnek csapadékot.

Legfrissebb hírek

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28

Hamilton megbánta a rádióüzeneteit, amelyek csak azt tükrözik, hogy hisz a Ferrariban

F1
2026.08.25. 13:11

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek” – Hamilton frusztráltan nyilatkozott a zandvoorti futam után

F1
2026.08.24. 14:08